A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
A korábbi híreszteléseknek megfelelően a rutinos uruguayi támadó felbontotta a szerződését a Valenciával, és leigazolt új csapatához…
(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)
A Boca Juniors a szombat esti órákban erősítette meg, hogy másfél évre érvényes megállapodást kötött Edinson Cavanival, aki a mai napon felbontotta a szerződését a Valenciával.
A 36 éves támadó annak idején hazájában a Danubio csapatában nevelkedett, majd Európában először Olaszországban játszott a Palermo (2007-2010) és a Napoli (2010-2013) csapataiba. Ezt követően emlékezetes éveket töltött el a Paris Saint-Germain játékosaként, mely színeiben 2013 és 2020 között kereken 200 találatot szállított. A párizsiaktól való távozását követően két szezont eltöltött a Manchester Unitednél, tavaly nyáron pedig a Valenciához került.
Cavani a 2022-2023-as szezon folyamán 28 tétmérkőzésen hét gólra volt képes a “denevérek” színeiben. A Valenciához még egy évig kötötte szerződés, melyet azonban nem szeretett volna kitölteni, a felek pedig megegyeztek a szerződés felbontásáról.
A Boca Juniors tervei szerint az új igazolás már a jövő szerdai Libertadores-kupa nyolcaddöntőben debütálhat, melyen éppen Cavani korábbi csapata, a Nacional lesz az arany-kékek ellenfele.
¡Felices de tenerte en casa, @ECavaniOfficial! 💙💛💙 pic.twitter.com/zMy5Y2WAKY
— Boca Juniors (@BocaJrsOficial) July 29, 2023
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…