Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
A magyar válogatott hátvédje Törökországból igazolt Németországba a nyáron és bizakodva tekint a folytatás elé…
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
A magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila elmondása szerint nagyszerűen beilleszkedett a Hoffenheimbe, ahogyan egy online sajtótájékoztatón megerősítette:
“Örülök, hogy az első perceimet már lejátszottam. Nemrég csatlakoztam, de amit tudtam, mindent megtanultam a filozófiáról, a játékfelfogásról, és arról, hogy mit vár el tőlünk a vezetőedző és a szakmai stáb.”
A 25 éves hátvéd a múlt hétvégén a skót Glasgow Rangers ellen debütált a Hoffenheim színeiben, a 2-2-es döntetlennel záruló felkészülési találkozó 61. percben lépett pályára.
“Mielőtt ideigazoltam beszéltem Szalai Ádámmal, és nagyon jó dolgokat mondott a klubról, a felépítéséről, a stratégiájáról, és arról, hogyan zajlik itt a munka, ez nagyon meggyőző volt. Nagyon szerették itt, úgyhogy remélem tovább tudom vinni a Szalai név pozitív visszajelzéseit” – árulta el a klubváltás körülményeiről.
A középhátvéd a csapat szempontjából konkrét célt nem fogalmazott meg, csak annyit mondott, mindenképpen szeretnének nagyon erős, stabil és kellemetlen ellenfél lenni bármely rivális számára.
“Személyes célom, minden nap mindent beleadni, legyen szó akár edzésről, akár az edzésen kívüli foglalkozásokról: mentális fejlesztés, konditerem és bármely más kiegészítő dolog. Szeretnék mindenben fejlődni, minél többet játszani és a csapatomat segíteni a tudásom legjava szerint” – hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna érdeklődésére.
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…