Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nyolc gólos meccsen nyert az FTC Székesfehérváron! – tabella, eredmények

A labdarúgó NB I második fordulójának rangadóján, a Ferencváros első bajnoki találkozóján egy igazán élvezetes, nyolc gólos találkozó végén hozta el mindhárom pontot a Fehérvár FC otthonából.

Tapogatózó játék után az első valamire való lehetőségéből Lisztes Krisztián közeli találatával vezetéshez jutott az FTC, amely a gól után fölényben futballozhatott, amit tökéletesen ki is használt Christian Ramirez hatalmas szabadrúgás-gólja után:
Az ecuadori balhátvéd bő 25 méterről ágyúzott a fehérvári kapuba – Érdekesség, hogy ekkor még továbbra is 100%-os volt a Fradi lövési hatékonysága (…)

(…) Nem úgy, mint a hazaiaké, akiknek hosszú idő kellett, mire magukhoz tértek a kezdeti sokk után. A Fehérvár Lirim Kastrati révén az első félidő legvégén szépíteni tudott, meccsben maradt, és valami elképesztően nagy feltámadást produkált a szünet után!

A folytatásban egy sokkal energikusabb és bátrabb fehérvári csapat futott ki, aminek hamar meg is lett az eredménye: az 53. percben Kenan Kodro egy szöglet után egyenlített – Ekkor kezdetét vette valami eszeveszett nagy rohanás a pályán.

A hazaiak bosnyák támadója révén a Fehérvár egy hatalmas védelmi hibát kihasználva hamar a maga javára is fordította az állást, hogy aztán hasonló gyorsan válaszoljon a Fradi: Kristoffer Zachariassen góljával az FTC előbb egalizált, majd alig pár perccel később a csereember, Varga Barnabás révén már újra előnyben volt!

A hazaiakat érezhetően visszavetette a bajnok villámszerű-feltámadása, olyannyira, hogy Adama Traore a 71. percben visszaállította a két gólos differenciát, egyben le is zárva az őrült rohanást, és mint később kiderült, magát a találkozót is.

Remek iramú, szórakoztató találkozót játszottak a csapatok, ahol a Fehérvár joggal bánkódhat a hazai vereség miatt; míg a Fradi szurkolók örülhetnek, hogy Máté Csaba irányításával mintha véget ért volna az év eleji krízis a csapat körül.

 

Fehérvár FC – Ferencvárosi TV 3-5 (1-2)
MOL Aréna Sóstó, Vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Kastrati (44.), Kodro (53. és 57.) illetve Lisztes (13.),Ramirez (30.), Zachariassen (63.), Varga B. (66.), Traore (71.)
Sárga lap: Zeke (50.), Kodro (90+4.) illetve Baráth P. (48.)
Piros lap:

Fehérvár: Kovács – Bese (Csongvai, 56.), Larsen, Spandler, Zeke – Flores, Christensen (Pető M., 80.) – Kastrati, Houri (Karamoko, 67.), Schön (Katona M., 79.) – Kodro. Vezetőedző: Bartosz Grzelak

FTC: Dibusz – Makreckis, Cissé, S. Mmaee, Ramirez – Sigér, Baráth P. (Abu Fani, 60.) – Traore (Knoester 82.), Lisztes, Zachariassen (Katona B., 82.) – Owusu (Varga B., 60.). Megbízott vezetőedző: Máté Csaba

 

A második forduló teljes programja:

 

péntek:

Puskás Akadémia – Újpest 3-3

szombat:

Mezőkövesd – Diósgyőr 2-4

vasárnap:

20:00 ZTE – MTK (Tv: M4 Sport)

hétfő:

20:00 Kecskeméti TE – Kisvárda (Tv: M4 Sport)

 

A bajnoki tabella:

Standings provided by Sofascore