Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az MLS és a mexikói bajnokság csapatai számára kiírt sorozat, a Leagues Cup első nyolcaddöntőjében hétfőről virradóra az FC Dallas és az Inter Miami csapott össze egymással…
(Photo by Logan Riely/Getty Images)
Ugyan az FC Dallas kétszer két góllal is vezetett, 4-4-es döntetlen után tizenegyesrúgásokat követően az Inter Miami jutott tovább a legjobb nyolc közé a Leagues Cup-ban. A második percben a hazaiak kerülhettek volna előnybe, Ferreira azonban lesről volt eredményes, majd az első öt perc végén Jordi Alba futott el a baloldalon, visszapasszát pedig az érkező Lionel Messi kapásból lőtte a tizenhatos vonaláról laposan a rövid sarokba. A Dallas nagy igyekezete a szünet előtt ért célt, ugyanis a 37. percben a texasiak argentin légiósa, Facundo Quignon egyenlített, majd a félidő utolsó percében Bernard Kamungo nagyszerű cselsorozat végén volt eredményes, csapata ezzel fordítani tudott. Bár az Inter Miami is többet próbálkozott, a Dallas továbbra is remek ritmusban futballozott és a második félidő derekánál a csapat másik argentin játékosa, Alan Velasco volt eredményes, miután az oldalról elvégzett szabadrúgásához a kapu előtt senki nem ért hozzá. 1-3 után azonnal feljebb zárkóztak a vendégek, Messi ugratta ki Albát, aki az alapvonaról középre játszott, a frissen beálló Benjamin Cremaschi pedig közelről a léc alá bombázott. Újabb három perccel később a texasiak visszaállították a kétgólos különbséget, Arriola bejátszását a menteni igyekvő Robert Taylor sodorta a saját kapujába. 2-4 után sem adta fel a floridai csapat, és tíz perccel a vége előtt ők is kiharcoltak egy öngólt, Messi kapu elé ívelt szabadrúgását Marco Farfan fejelte a saját ketrecébe. Pár perccel később Lionel Messi a tizenhatos jobboldai sarkáról végezhetett el szabadrúgást, melyet védhetetlenül vágott a hosszú felsőbe. A rendes játékidő 4-4-es döntetlenje után azonnal tizenegyesek következtek, ahol a hazaiaknál volt egyetlen hiba, így az Inter Miami jutott tovább.
A világbajnok argentin klasszis négy mérkőzés alatt hét gólt szerzett az új csapatában, zsinórban immár harmadszor duplázott.
Az Inter Miami ellenfele a negyeddöntőben a Houston Dynamo vagy a Charlotte FC lesz.
FC Dallas – Inter Miami 4-4 (2-1) – tizenegyesekkel: 3-5
Gólszerzők: Quignon (37.), Kamungo (45.), Velasco (63.), R. Taylor (68. – öngól), ill. Messi (6., 85.), Cremaschi (65.), M. Farfan (80. – öngól)
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…