Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Bayern München kapusát, Yann Sommert.
(Photo by Roland Krivec/DeFodi Images via Getty Images)
Mindössze fél szezon erejéig tartott Yann Sommer és a Bayern München közös kalandja. A svájci kapussal kapcsolatban hosszú hetek óta pletykálták, hogy távozni fog Münchenből, miután a vezetőség továbbra is a hosszú sérüléséből visszatérő Manuel Neuert favorizálja a kapuban. Sommer számára tökéletesen célnak tűnt az Inter csapata, hiszen a milánói klubtól távozott André Onana és Samir Handanovic is, és végül a mai este folyamán meg is született a hivatalos bejelentés, hogy a 34 éves kapus a kék-feketéknél folytatja pályafutását. Az Inter 6 millió eurót fog kifizetni a Bayern München számára két részletben Sommer játékjogáért, aki 2026 nyaráig szóló szerződést írt alá új csapatánál.
Yann Sommer a Bayern München színeiben összesen 25 mérkőzésen lépett pályára, amelyekből 8-at hozott le kapott gól nélkül. A legnagyobb sikere a csapattal, hogy sikerült megnyerniük a német bajnokság 2022/23-as kiírását.
Az Inter számára mindenesetre még nem ért véget a keresés kapusfronton, hiszen egy helyettest is szeretnének szerződtetni Sommer mögé. A hírek szerint erre a legfőbb kiszemeltjük a Sampdoria hálóőre, Emil Audero, akit opciós vásárlási joggal kölcsönvennének a következő szezonra.
Willkommen 🇨🇭#ForzaInter #WelcomeYann
— Inter (@Inter) August 7, 2023
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…