A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea csapata bejelentette, hogy kinevezte új csapatkapitányát.
(Photo by Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)
Reece Jamest nevezték ki a Chelsea új csapatkapitányának a 2023/24-es szezonrajt előtt. A 23 éves játékos a korábbi Chelsea-kapitányt, Cesar Azpilicuetát váltja, aki a nyár elején hagyta el a nyugat-londoniakat az Atlético Madrid kedvéért.
Jamest most Mauricio Pochettino vezetőedző választotta ki, miután Thiago Silva mellett ő viselte a karszalagot a Chelsea Egyesült Államokon átívelő felkészülési túráján.
“Nagyon boldog vagyok, hogy elvállaltam ezt a szerepet és felelősséget. Tudom, hogy nagy űrt kell betöltenem, mert a múltban hatalmas kapitányaink voltak itt, de izgatott vagyok. Nagyjából egész életemben a Chelsea-nél voltam. Hatéves koromban kezdtem itt, és az akadémián átjutni kemény dolog. De továbbjutni és csapatkapitány lenni, ez nagyszerű érzés nekem és a családomnak is.”
– nyilatkozta a játékos.
James a Chelsea akadémiáján keresztül lépdelt fel a ranglétrán, és az egyetlen, klubtól távol töltött időszaka az volt, amikor 2018-ban a Wigan Athletichez került kölcsönbe. A jobbhátvédet végül Frank Lampard vitte fel a Chelsea első csapatába a 2019/20-es idény előtt, ráadásul a Grimsby Town elleni debütálásakor gólt is szerzett. James azóta 147 alkalommal lépett pályára a Chelsea színeiben minden sorozatot figyelembe véve, és ez idő alatt a Bajnokok Ligáját, az UEFA Szuperkupát és Klubvilágbajnokságot is nyert a csapattal.
One of our own! 🙌
— Chelsea FC (@ChelseaFC) August 9, 2023
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…
Izgalmasan alakult a városi ütközet…
Majdnem napra pontosan 10 évig tartott!
Ötgólos meccsen kaptak ki Gazdag Dánielék…
Újabb három pontot gyűjtött be az alapszakasz-győztes…
Vezéráldozattal járt a Villarreal elleni győzelem…
A magyar támadó gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, a klub kapujában pedig Kovács Dániel állt
A csapat korábbi játékosa Európában is ígéretes pályát futott be…
A magyar válogatott szélső találata ráadásul pontot ért csapata számára
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…