Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy 3 fordulót követően az edzőváltás mellett döntöttek, azaz a jövőben már nem Milos Kruscic fogja irányítani a csapatot.
Nem kellett sokat várni egy újabb edzőváltásra az NB I-ben, a Kisvárda együttese ugyanis a mai nap folyamán bejelentette, hogy már nem Milos Kruscic látja el a vezetőedzői feladatokat. A szerb tréner március végén ült le a Kisvárda padjára, ahol összesen 12 mérkőzést élt meg, ez idő alatt pedig 3 győzelmet, 5 döntetlent és 4 vereséget tudott felmutatni. Az új szezonban a Kisvárda 3 fordulót követően 4 pontot gyűjtött a bajnokságban, de a pénteki MTK elleni 0:0-s döntetlent követően a vezetőség úgy döntött, hogy a jövőt nem a szerb szakemberrel képzeli el.
A klub a közleményében még jelezte, hogy a személyi kérdésekről és az utódlásról később fognak tájékoztatást adni a szurkolók és a közvélemény számára.
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…