Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított fiatal védőjével, Rico Lewisszal.
(Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images)
Hosszú ideje szerepelt a Manchester City vezetőségének tervei között, hogy szeretnének szerződést hosszabbítani egyik legígéretesebb reménységükkel, Rico Lewisszal. A 18 éves játékosnak ugyanis a most kezdődő szezon végéig volt csupán érvényes szerződése a csapattal, az előző idényben nyújtott teljesítménye miatt viszont több topklub figyelmét is felkeltette. A City azonban a mai nap folyamán hivatalos oldalán közzétette a hírt, miszerint sikerült megállapodniuk a védelem mindkét szélén bevethető játékossal a közös folytatásról. Lewis ugyanis 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá a csapattal, a hivatalos bejelentés után pedig az alábbiakat mondta:
Ez egy hihetetlen év számomra, hiszen három trófeát is nyertem már a Manchester Cityvel, most pedig egy új szerződést írtam alá a csapattal. Ez olyan, mint egy valóra vált álom. Alig várom az előttem álló éveket, szeretnénk rengeteget fejlődni, és úgy érzem, hogy ehhez a legjobb helyen vagyok.
Rico Lewis tavaly nyáron került fel a Manchester City felnőttei közé, ahol első szezonjában 23 meccsen kapott lehetőséget Pep Guardiolától, és összességében igen fontos szerepet vállalt abban, hogy a csapat később megnyerte a Premier Leaguet, a Bajnokok Ligáját és az FA-kupát.
A hírek szerint a Manchester City a következő hetekben még nagy erőkkel fog dolgozni azon, hogy két meghatározó játékosával, Bernardo Silvával és Kyle Walkerrel is szerződést hosszabbítson. Előbbit ugyanis hosszú ideje a Barcelona csábítja, míg Walkert a Bayern Münchent irányító Thomas Tuchel szeretné a csapatában tudni.
Rico Lewis signs a new five-year contract with City, keeping him at the Etihad Stadium until 2028! ✍️ pic.twitter.com/SPBTS783SG
— Manchester City (@ManCity) August 15, 2023
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…