Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
A Bajnokok Ligája-címvédő Manchester City az Európa Liga-győztes Sevillával csapott össze Görögországban az Európai Szuperkupáért.
(Photo by Claudio Villa/Getty Images)
A 8. percig kellett várni a mérkőzés első helyzetéig, amit a találkozót aktívabban kezdő Manchester City alakított ki: egy balról érkező beadásra Aké robbant be középen, de Bono nagy bravúrral hárítani tudta a próbálkozást. A következő lehetőség a 17. minutumban alakult ki, miután Grealish pár cselt követően a kapu bal oldala felé csavart, Bono azonban ismét a helyén volt és szögletre ütötte a lövést. A 25. percben aztán első komolyabb helyzetéből megszerezte a vezetést a Sevilla! Acuna beadására tökéletesen érkezett középen En-Nesyri, aki Aké és Gvardiol között megnyerte a fejpárbajt és védhetetlenül fejelt a hálóba, 0-1! A folytatásban ismét magához ragadta a kezdeményezést a City, a játék többnyire a Sevilla térfelén zajlott, de Guardiola csapata sokszor nem igazán tudott mit kezdeni a jól szervezett spanyol védekezéssel.
A második játékrész elején még tovább növelhette volna előnyét a sevillai alakulat: egy ellentámadás végén En-Nesyri kapott kiváló labdát Ocampostól, de a marokkói támadó nem jól helyezte jól a labdát, így Ederson nagy bravúrral védte a közelről jövő próbálkozást. A félidő első részében több veszélyes ellentámadást is vezetett a Sevilla, ám egyikből sem tudták bevenni a City kapuját, amit az angol csapat aztán meg is bosszult. A 63. percben ugyanis Rodri kiválóan tekert a hosszú oldal irányába, ahol Cole Palmer érkezett, ő pedig közelről fejjel bevette a kaput, 1-1! Nem sokkal később már ismét a spanyol csapatnál lehetett volna az előny, En-Nesyri újabb ziccerét viszont a kapujából jól kimozduló Ederson védeni tudta. A 69. percben Palmer járt közel ahhoz, hogy megszerezze a második találatát, a tekerését viszont Bono szögletre tudta ütni. Az utolsó 20-25 percben ismét többnyire a Sevilla kapuja előtt zajlott a játék, de a City pár apróbb helyzettől eltekintve nem tudta feltörni a spanyol csapat védelmét, így jöhettek a büntetők!
A büntetőpárbajban sem született sokáig döntés, hiszen az első négy sorozatban egyik fél sem hibázott. Az 5. körben Walker értékesítette a maga büntetőjét, Gudelj lövése viszont a felsőlécen csattant, így a Manchester City nyerte az Európai Szuperkupát!
Manchester City – Sevilla 1-1 (0-1) b.u.: 5-4
Helyszín: Georgios Karaiskakis Stadion Vezette: F. Letexier
Gólszerzők: Palmer (63.) ill. En-Nesyri (25.)
Sárga lapok: -ill. Badé (33.), Lamela (62.), Juanlu (90.)
Kiállítás: –ill.-
Manchester City: Ederson – Gvardiol, Aké, Akanji, Walker – Rodri, Kovacic – Grealish, Foden, Palmer (Álvarez 85.) – Haaland Vezetőedző: Pep Guardiola
Sevilla: Bono – Navas (Montiel 83.), Badé, Gudelj, Acuna – Jordan, Rakitic – Ocampos, Torres (Juanlu 74.), Lamela (Suso 90+3.) – En-Nesyri (Rafa Mir 90+3.) Vezetőedző: José Luis Mendilibar
A mérkőzés összefoglalója:
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…
Véget ért számára az idény…