A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a VfB Stuttgarttól Konstantinos Mavropanost.
(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)
A West Ham United vezetőségének egyik fő célja az volt a nyári átigazolási időszakban, hogy meg tudják erősíteni a csapat védelmét a középhátvéd poszton. Már korábban is tettek erre próbálkozásokat az elmúlt hetekben/hónapokban, hiszen hosszú ideig tárgyalásban álltak a Manchester Uniteddel Harry Maguire leigazolásával kapcsolatban. Ez az üzlet végül meghiúsult, így a “Kalapácsosok” más célpontok után kezdtek el kutatni. Egyik fő kiszemeltjük a Stuttgartban futballozó Konstantinos Mavropanos volt, és végül a német csapattal sikeresek is voltak a tárgyalások, hiszen a londoni klub nemrég a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolták a görög játékost. A transfermarkt adatai szerint a West Ham 20 millió eurót fizetett a védőért, ami különböző bónuszok teljesülése esetén további 5 millió euróval emelkedhet. Mavropanos számára nem lesz ismeretlen a Premier League világa, hiszen 2018 januárja és 2022 júniusa között egy másik londoni csapat, az Arsenal birtokolta a játékjogát. A görög védő számára azonban az “Ágyúsoknál” nem sok babér termett, csupán 8 meccsen kapott lehetőséget, és ez idő alatt a Nürnbergben, valamint a Stuttgartban is szerepelt kölcsönben.
Konstantinos Mavropanos tavaly nyáron került végleg a Stuttgart csapatához, akik 3,2 millió eurót fizettek érte az Arsenalnak. A német klub színeiben az előző szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 3 gólig és 1 gólpasszig jutott. Új állomáshelyén 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá.
We are delighted to welcome Konstantinos Mavropanos to the Club ⚒️
— West Ham United (@WestHam) August 22, 2023
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…