Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az angol élvonalat (Premier League) erősítő Newcastle United az angol másodosztályban (Championship) szereplő Southamptonnak adta kölcsön támadóját.
(Photo by Matt Watson/Southampton FC via Getty Images)
A Southampton hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy a következő idényben náluk fog játszani a Newcastle United játékosa, Ryan Fraser. A két csapat közleménye szerint nincs opciós vásárlási joga a “szenteknek” a skót szélsőre.
A 29 éves támadó az Aberdeen együttesében nevelkedett, amelynek felnőtt keretébe 2012-ben került fel, de rá egy fél évre meg is vásárolta őt a Bournemouth. A “cseresznyéknél” hét és fél szezont húzott le Fraser, majd szerződése lejártával 2020-ban ingyen a Newcastle csapatához igazolt. A “szarkáknál” összesen 59 tétmérkőzésen jutott szóhoz, amelyeken 3 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…