Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Az Inter Miami 2-0-s győzelmet aratott a New York Red Bulls ellen vasárnapra virradóra, amely Lionel Messi első mérkőzése volt az MLS-ben. A Leagues Cupot megnyerő floridai gárda soraiban az argentin klasszis ezúttal a 60. percben lépett pályára a csereként és a rendes játékidő legvégén parádés összjáték után volt eredményes, miután egy nagyszerű passzal ugratta ki Benjamin Cremaschit, majd a tőle visszakapott labdát Messi közvetlen közelről az üres kapuba passzolta be. A bajnokságbeli első meccsén tehát rögtön megszerezte első gólját, csapata pedig megkezdte a felzárkózást és elmozdult a keleti konferencia utolsó helyéről…
Messi –> Cremaschi –> MESSI
OUT. OF. THIS. WORLD. pic.twitter.com/NzBKniNExm
— Major League Soccer (@MLS) August 27, 2023
(Borítókép: Photo by Al Bello/Getty Images)
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…