Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán közölte, hogy majd 9 hónapos kihagyást követően ismét edzésbe állt Manuel Neuer.
(Photo by Maja Hitij/Getty Images)
Manuel Neuer egész évben húzódó kálváriája már szinte mindneki számára ismert. A német kapus még 2022 decemberében szenvedett síbalesetet, aminek következtében eltört a lábszárcsontja. A hálóőr felépülése ezt követően a tervek szerint haladt, de augusztusban ismét meg kellett műteni őt, ami még tovább tolta a visszatérését. A világbajnok játékos azonban már egyre közelebb van ahhoz, hogy visszafoglalja helyét a Bayern kapujában, a német klub ugyanis a mai nap közölte, hogy Neuer bő 8 hónap elteltével ismét edzésbe állt.
Szintén jó hír a bajor sztárcsapat szurkolói számára, hogy az izomrostszakadást szenvedő Jamal Musiala futóedzésen vett részt, míg a hátproblémákkal küzdő Benjamin Pavard is visszatért a csapathoz, így egyre rövidebbé kezd válni a maródiak listája a Bayernnél.
🤩 @Manuel_Neuer zurück im Torhüter-Training, @JamalMusiala absolviert Laufeinheit. 👋
Alle Infos: https://t.co/RcEtMjXffv#MiaSanMia #FCBayern
— FC Bayern München (@FCBayern) August 28, 2023
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…
Neves csapatokban futballozott…