Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
A német Sky Sports újságírója, Florian Plettenberg információi szerint a Borussia Dortmundhoz szerződik a Werder Bremen válogatott csatára, Niclas Füllkrug…
(Photo by Markus Gilliar/Getty Images)
Florian Plettenberg értesülései alapján a Borussia Dortmundban folytatja karrierjét a Werder Bremen kiválósága, Niclas Füllkrug. A BVB 2026 nyaráig szóló szerződést fog kötni a német válogatott csatárral, illetve 15 millió eurót fizetnek érte.
Niclas Füllkrug 2019 nyarán a Hannovertől tért vissza a Werder Bremen együtteséhez. Állandó sérülései miatt nem tudta stabilizálni a helyét a kezdőben, majd a másodosztályban már elkerülték a nagyobb gondok, jó teljesítményt pedig az élvonalban is átmentette. A 2022/2023-as szezon folyamán a Bundesliga gólkirálya lett Nkunkuval együtt, összesen 16 találatig jutott 28 bajnoki mérkőzésen, emellett ott volt a 2022-es katari vb-n, ahol a válogatott gyenge szereplése ellenére 2 gólt is szerzett, ráadásul mindkétszer csereként beállva.
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!