Declan Rice az utolsó pillanatokban fejelte az “ágyúsok” győztes találatát…
A manchesteri gárda meghatározta az említett játékos árát…
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet majd vissza…
Az Egyesült Államok labdarúgására gyakorolt hatása miatt…
Az idény végén lejár a középpályás kontraktusa…
Január elsejétől újra van csapata Mohamed Ihattarennek…
A szövetségi kapitány szeretné a nemzeti csapatban tudni őt…
A Burnley elleni 5:0-s vereség volt az utolsó csepp…
A fiatal játékos 18. születésnapja után hivatalossá válik a klubváltás…
Megbízható helyi sajtóértesülések szerint a Boca Juniors tehetséges balhátvédje az európai érdeklődők közül a Manchester City ajánlatát fogadja el…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
Germán García Grova információi szerint a Manchester City elvi megállapodást kötött a Boca Juniors vezetőségével, hogy januártól az angol csapat megszerzi az argentinok tehetséges balhátvédje, Valentín Barco játékjogát.
A 19 éves szélső hátvéd ugyan már 2021-ben három bajnokin szóhoz jutott a felnőttek közt, tavaly kizárólag a tartalékbajnokságban szerepelt. Az első csapat élére tavasszal kinevezett Jorge Almirón adta meg újból a lehetőséget a bizonyításra, azóta pedig mindenkit lenyűgözött. Barco mostanáig idén 11 bajnokin és hatt Libertadores-kupa-találkozón lépett pályára, első gólját is megszerezte a felnőttek közt, miközben alapemberré vált, és meccsről meccsre a csapat legjobbjai közé tartozik, védekezésben és támadásban egyaránt igazi energiabomba.
Barco megszerzésére tavaly nyáron a Getafe tett ajánlatot, az argentin média információi szerint pedig a közelmúltban a Manchester City már tett egy 4 millió dolláros ajánlatot, melyet azonban a Boca elutasított. A City mellett a Juventus és a Brighton & Hove Albion kacérkodott mostanában a szerződtetésével.
A fiatal védő az idei U20-as világbajnokságon is szerepet kapott, az argentin korosztályos válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett.
A Manchester City a közelmúltban már egy másik argentin nagyágyú ígéretére csapott le, amikor leigazolta Julián Álvarezt a River Plate-től, az azóta világbajnoki címet is nyerő támadó pedig a triplázó csapat hasznos tagja volt.
Declan Rice az utolsó pillanatokban fejelte az “ágyúsok” győztes találatát…
A manchesteri gárda meghatározta az említett játékos árát…
Egyelőre nem tudni, hogy mikor térhet majd vissza…
Az Egyesült Államok labdarúgására gyakorolt hatása miatt…
Az idény végén lejár a középpályás kontraktusa…
Január elsejétől újra van csapata Mohamed Ihattarennek…
A szövetségi kapitány szeretné a nemzeti csapatban tudni őt…
A Burnley elleni 5:0-s vereség volt az utolsó csepp…
A fiatal játékos 18. születésnapja után hivatalossá válik a klubváltás…
A havazás miatt elmaradt a hétvégi összecsapásuk!
A középpályás elégedett a csapaton belül betöltött szerepével…
Több lehetőség is szóba került…
Különleges játékszert fognak használni…
Már csak négyen vannak versenyben…
A Premier League-ben hétközi fordulót rendeznek…
Hét gólt szerzett a tengerentúlon…
A konzervatív kezelés nem hozott javulást…
Elégedettek az egykori szélső munkájával…
Már azt is sejteni lehet, hogy ki veszi át a helyét!
Hiába volt a kezdőben az Atlético ellen, pályára már nem tudott lépni
Nem sokáig tartott az első vezetőedzői megbízatása…
Rendkívüli fejleményekről számolt be az MLSZ…
“A testem jelzett, így most pihenésre van szükségem…”