Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő magyar légiósa hamar beilleszkedett új csapatába…
(Photo by Bradley Collyer/PA Images via Getty Images)
A Liverpool magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik az elmúlt hétvégén az ötödik PL-mérkőzését is végig játszotta. A nemzeti csapat kapitánya a Wolves elleni siker után Jürgen Klopp menedzser félidei intelmeiről beszélt:
“A félidőben azt kérte tőlünk az edzőnk, hogy sokkal többet tegyünk bele. Beszélt nekünk a szenvedélyről és arról, hogy mire van szükségünk a második félidőben. Formációt is váltottunk, ezt követően mindenkinek jobban ment a játék, tettük a dolgunkat és sikerült is fordítani.”
“Amennyiben kicsit hátrébb kell játszanom, akkor természetesen ott játszom. Való igaz, hogy több volt a védekező feladatom, de ugyanúgy próbáltam segíteni a támadásokat. Próbálkoztam távoli lövésekkel is, de ezúttal nem jött össze a gól, de majd legközelebb” – tette hozzá a 22 éves futballista.
A magyar válogatott csapatkapitánya kifejezte, mennyire boldog, hogy ilyen gyorsan sikerült beilleszkednie új csapatába, és ebben úgy véli, nagyon komoly szerepe van a német menedzsernek:
“Nos, csak teszem a dolgomat, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyorsan ment. Köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik sokat segítettek nekem a beilleszkedésben, és köszönöm Jürgen Kloppnak is, aki ilyen sok játékidőt ad, hogy megmutassam magam a Premier League-ben és ebben a csapatban. Ezt szeretném tovább folytatni” – jelentette ki Szoboszlai.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!