Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Német sajtóbeszámolók szerint a német labdarúgó-szövetség javában keresi az új kapitányát…
(Photo by Joachim Bywaletz/DeFodi Images via Getty Images)
A Kicker értesülései szerint a német labdarúgó-szövetség konkrét tárgyalásokat folytatot Julian Nagelsmannal a német válogatott szövetségi kapitányi posztjának átvételéről, azonban a felek nem tudtak megállapodni egymással. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy az álláspont végleges, vagy van még esély a felek közti egyezségre.
A lap úgy tudja, Nagelsmann azért nem fogadta el a DFB ajánlatát, mert a német szövetség évi 4 millió eurót kínált a fiatal szakembernek, akinek klubja ehhez képest jóval többet, 7 milliót fizet. A 35 éves szakember a Bayern Münchentől való tavaszi menesztése óta is szerződésben áll a bajorokkal, de ők hajlandók lennének elengedni.
Nagelsmann a 2021-2022-es szezonban Bundesligát nyert a Bayernnel, valamint kétszer bezsebelték a német Szuperkupát, azonban második szezonja hajrájához közeledve, március végén menesztették a bajorok kispadjáról. A tréner korábban a Hoffenheim (2016-2019) és az RB Leipzig (2019-2021) csapatait irányította.
A német válogatottat bő két éve Hans-Dieter Flick vezette, azonban nem jutott tovább a világbajnokság csoportköréből, az idei felkészülési mérkőzéseken pedig lesújtó eredményeket ért el. A csapat az idei évet egy Peru elleni 2-0-s győzelemmel kezdte, azóta viszont csak Ukrajna ellen ért el egy 3-3-as eredményt úgy, hogy a hajrában sikerült egyenlítenie. Menet közben viszont kikapott Lengyelországban (0-1), és hazai pályán Belgium (2-3), Kolumbia (0-2) és most Japán (1-4) ellen.
A jövő nyári Európa-bajnokságot Németország rendezi, ahol a válogatottól eredményes szereplést várnak.
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…
Az Empoli történelmi szezonrajtot produkált ezzel a vereséggel!
Ezzel a góllal került előnybe a listavezető!