A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
Az első félidőt követően még a hősiesen védekező és küzdő Crvena Zvezda vezetést jelentő góljáról számoltunk be, azonban a második 45 percben úgy tűnik, hogy elfogyott a vendégek szerencséje, hiszen a Manchester City nem csak egyenlített, hanem már a vezetést is megszerezte. A vezető gólt ráadásul nem is akárhogyan szerezték meg a hazaiak, hiszen a Zvezda kapusa, Glazer bődületesen nagy hibát vétett, és Julian Alvarez beadására érkezett rettentően rosszul, amely révén a kesztyűjéről egyenesen a saját kapujába hullott a labda, így eljátszva a csapat vélhetően egyetlen esélyét, hogy akár egy pontot is lophassanak a címvédő otthonából. Hatalmas hiba, ráadásul a Bajnokok Ligája szintjén. Mindeközben a mérkőzés hőse, Alvarez immár duplánál jár a nyitófordulóban.
🚨GOAL | Manchester City 2-1 Red Star | Julian Alvarez (2)
Follow our partner page@ocontextsoccer pic.twitter.com/GgzapZhCEk
— VAR Tático (@vartatico) September 19, 2023
A sheffield-i nyolc gól különlegessége…
Az olasz mester még a megsemmisítő derbit követően is ragaszkodik a taktikájához…
A lesérült Kylian Mbappe helyére állt be…
Csereként beállva volt eredményes…
Megvan az első vezéráldozat…
A Flamengo újabb döntőt vesztett el…
Varga Roland ezúttal gólpasszt adott…
Győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban az új edző…
A duplázó Alvaro Morata és Antoine Griezmann vezették győzelemre a “matracosokat” a madridi derbin…
A Győr hosszú emberelőnyben sem tudott győzni…
Az első bajnoki mérkőzésen, amelyen kezdőként lépett pályára…
Remek formában kezdte a szezont a marokkói védő…
Mind a 8 gólt más játékos szerezte!
Dejan Stankovic a bajnokságban is győzelemmel mutatkozott be…
Az argentin támadó szerint a párizsi klub nem ismerte el, miután visszatért Katarból
Ponttal távozott a Tottenham az Emiratesből…
6 forduló után 5 pontot gyűjtött be Pochettino csapata…
Szoboszlai Dominik játékára ismét végig számított Jürgen Klopp…
Tovább menetel a Lommel a remek formában lévő fiatal magyar játékossal…
A Feyenoord 3-0-s vezetésénél beszüntették a játékot…
Újabb hazai gólgazdag mérkőzésen gyűjtötték be mind a 3 pontot a baszkok…
A bakiparádéba illő mérkőzésen sajnos a magyar védő is megvillant…
Ami ment a Manchester United ellen, az ezúttal visszaütött a Sirályoknak…
Pedig sokáig úgy tűnt, hogy közel a visszatérés…