Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Nyolc mérkőzéssel folytatódott az Európa-liga első fordulójának csoportköre, ahol a késő esti órákban az A-, B, C- és D-jelű kvartett tagjai csaptak össze egymással.
A Freiburg és a West Ham United sikerével indult az A-csoport első fordulója. A német együttes az Olympiakosz otthonából hozta el a 3 pontot. A vezetést Sallai Roland szerezte meg a csapatnak, majd később ugyan kétszer egyenlíteni tudott a görög gárda, végül Philipp találatára már nem volt válaszuk. A másik mérkőzésen a Topolyai SC csak ráijeszteni tudott a “Kalapácsosokra”, aki a második félidő elején bekapott gólra 3 találattal válaszoltak.
Az A-csoport eredményei:
Olympiakosz – Freiburg 2-3 (1-2)
Gólszerzők: El Kaabi (40., 75.) ill. Sallai (9.), Grifo (45+7 – büntető), Philipp (86.)
West Ham United – Topolyai SC 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Petrovic (66. – öngól), Kudus (70.), Soucek (82.) ill. Stanic (48.)
Az A-csoport aktuális állása:
A B-jelű négyesben potyogtak a gólok, összesen 11 alkalommal rezdültek meg a hálók. Ebben a csoportban máris egy nagy meglepetéssel indult a továbbjutásért folytatott harc, hiszen az AEK Athén elhozta a 3 pontot a Brighton otthonából. Az angol gárda ugyan kétszer is egyenlíteni tudott Joao Pedro révén, de végül mégis pont nélkül maradtak. A csoport másik találkozóján az Ajax előbb 2:0-ra, majd 3:2-ra is vezetett a mérkőzés folyamán, de a Marseillenek mindig volt válasza, így végül osztozkodtak a pontokon a felek.
A B-csoport eredményei:
Ajax – Marseille 3-3 (2-2)
Gólszerzők: Forbs (9.), Berghuis (20.), Taylor (52.) ill. Clauss (23.), Aubameyang (38., 78.)
Kiállítás: Vos (90+1.) ill. –
Brighton – AEK Athén 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Joao Pedro (30., 67. – mindkettő büntetőből) ill. Sidibe (11.), Gacinovic (40.), Ponce (84.)
A B-csoport aktuális állása:
A C-csoport eredményei:
Glasgow Rangers – Real Betis 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sima (68.) ill.-
Sparta Praha – Aris 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Krejci (20., 25.), Vitik (67.) ill. Kokorin (11.), Babicka (90.)
A C-csoport aktuális állása:
A D-jelű kvarett első fordulójában a továbbjutás szempontjából két fő esélyesnek tartott Atalanta és Sporting gárdája hozni tudta a kötelezőt. Az olasz alakulat hazai pályán a Rakowot múlta felül, köszönhetően a második játékrész első felében lőtt két találatuknak, míg a Sporting az 58. percben hátrányba került a Sturm Graz otthonában, de Gyökeres és Diomande a véghajrára fordulva megfordította a mérkőzés állását, így a portugál klub is 3 ponttal gazdagodott.
A D-csoport eredményei:
Atalanta – Rakow 2-0 (0-0)
Gólszerzők: De Ketelaere (49.), Ederson (66.) ill.
Sturm Graz – Sporting 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Boving (58.) ill. Gyökeres (76.), Diomande (84.)
A D-csoport aktuális állása:
Veterán klasszisa duplájával nyert Ecuador, és második a címvédő mögött…
Harry Kane és egy újonc góljával nyertek az angolok…
Korábban bundabotrányban volt érintett…
Gasperini nagyon elégedett vele!
A Bournemouth elleni kupameccsen állítatta ki magát!
A legendás angol szakember 1975-1993-ig irányította az együttest…
Az angol klub 60 millió eurót adna érte…
Nem tudta beverekedni magát az angol klub kezdőjébe…
Az angol gigásznál kevés játéklehetőséget kap…
Nem jöttek be Szélesi Zoltán változtatásai San Pedro del Pinatarban..
Sok tehetséges leendő játékvezető jelentkezett…
Fiatal játékossal erősítene nyáron a manchesteri együttes…
Hosszú távú szerződést kötöttek vele…
Egyre nagyobb az érdeklődés a játékos iránt…
Képtelenek voltak meglepetést okozni…
A csapatkapitány elmondta, mi vezetett a törökök elleni vereséghez…
Tovább folytatódott Paraguay felzárkózása…
A szövetségi kapitány még bízik a párharc megnyerésében…
Skócia idegenben győzte le Görögországot…
Portugália kikapott Dániától, Németország hátrányból fordítva győzte le Olaszországot…
A csoportorvos halála miatt nem játszották le az Osasuna elleni mérkőzést…
Az ázsiai zónában kelt el az első kiadó hely…
Véget ért számára az idény…