Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: nyolcgólos mérkőzésen gyűrte le a Mallorcát a Girona és a tabella élére ugrott – videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 6. fordulójának szombati játéknapjának nyitómérkőzésén a Girona hátrányból felállva kiütötte a Mallorca csapatát.

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

A találkozó kiválóan indult a vendégek számára, ugyanis a 4. percben Tsygankov szabálytalanságát követően büntetőhöz jutottak, amelyet a magabiztos Muriqi értékesíteni is tudott a 4. percben (0-1). A hátrány nem zavarta meg a hazaiakat és olyannyira összeszedték magukat, hogy még az első játékrészben lerendezték a 3 pont sorsát. A 26. percben szerezték meg az egyenlítő találatot a katalánok, amelyet a rutinos hátvéd, David López jegyzett (1-1). A 33. minutumban sikerült megszerezniük a vezetést, Samu Costa szabálytalankodott 11-est érően, amelyet Artem Dovbyk nem hibázott el (2-1). A 38. percben jött az újabb gól, a 19 éves brazil szélső, Savio bontotta meg a Mallorca védelmét, majd egészen az alapvonalig ment a labdával, amelyet remekül gurított vissza az érkező Iván Martínnak, a középpályás pedig gyönyörű mozdulattal húzta a kapuba a játékszert (3-1). A 45. percben egy szép akció végén nem tudtak rendesen felszabadítani a vendégek védői, így a 16-osnál álló Yangel Herrerához került a labda, aki egy átvételt követően kiválóan rúgta ki a jobbalsót (4-1). A Girona ezzel már az első játékrészben lezárta a mérkőzést.

A második félidőben már kevésbé pörgött a hazai alakulat, így a végére nem lett olyan szép a végeredmény. Az 57. percben egy kontratámadás végén Savio és Dovbyk játszották ki a védelmet egy kényszerítővel, majd előbbi higgadtan fejezte be a helyzetet (5-1). A hajrában a Mallorca egy kicsit tudott kozmetikázni az eredményen, a 89. percben Abdón Prats lőtt be egy lepattanó labdát (5-2). A hosszabbítás utolsó pillanataiban Prats duplázni tud, a spanyol csatár egy szögletre érkezett remek ütemben és fejelt a kapuba, amellyel beállította az 5-3-as végeredményt. A Girona újabb győzelmével már 16 pontot gyűjtött a bajnokságban, amivel jelenleg vezetik a spanyol bajnokságot, míg a Mallorca 5 egységet megszerezve jelenleg a 15. helyet foglalja el, de a forduló végére még akár a kieső helyek egyikére is visszacsúszhat.

Girona – Mallorca 5-3 (4-1)
Helyszín: Estadio Municipal de Montilivi (Girona), Vezette: P. Fuertes
Gólszerzők: D. López (26.), A. Dovbyk (33. – büntetőből), I. Martín (37.), Y. Herrera (45.), Savio (57.) ill. V. Muriqi (4.), D. Prats (89., 90+5.)
Sárga lap: I. Martín (79.) ill. S. Costa (31.), J. Costa (31.), M. Morlanes (33.), D. Rodríguez (38.) Nastasic (90+1.)
Kiállítás:

Girona: Gazzaniga – Couto, D. López, E. García (Juanpe 65.), Blind – Y. Herrera (P. Torre 75.), Tsygankov (Portu 61.), I. Martín, A. García, Savio (Valery 75.) – Dovbyk (Stuani 61.). Vezetőedző: Míchel

Mallorca: Rajkovic – Maffeo, Valjent, Nastasic, Van Der Heyden (Ndiaye 46.), J. Costa (Lato 65.) – Rodríguez, Morlanes (Larín 65.), S. Costa (A. Sánchez 78.), Darder, Muriqi (Prats 78.). Vezetőedző: J. Aguirre

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 6. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Alaves – Athletic Bilbao 0-2

Szombat:
Girona – Mallorca 5-3
16:15 Osasuna – Sevilla (Tv: Spíler2)
18:30 Barcelona – Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21:00 Almería – Valencia (Tv: Spíler2)

Vasárnap:
14:00 Real Sociedad – Getafe (Tv: Spíler2)
16:15 Rayo Vallecano – Villarreal (Tv: Spíler2)
18:30 Real Betis – Cádiz (Tv: Spíler2)
18:30 Las Palmas – Granada
21:00 Atlético Madrid – Real Madrid (Tv: Spíler2)

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore