A Real Madrid olasz karmestere ismét az újságírók rendelkezésére állt, ám ezúttal a Real Madrid szezonjának első vereségéről kellett beszélnie….
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Öt mérkőzésen át veretlen volt, most azonban hatalmas pofonba szaladt bele a Real Madrid a La Liga 6. fordulójának vasárnapi játéknapján, ahol a nagy városi rivális, az Atletico Madrid fogadta Carlo Ancelotti együttesét. Az olasz mester a 3-1-es, meglepően egyoldalú vereség után állt az újságírók rendelkezésére:
“Nem volt jó a védelmünk. Mondhatjuk, hogy az első félidőben szinte két ugyanolyan góllal bontották meg a védelmünket, amelyet követően hiába próbálkoztunk, csak szépíteni tudtunk. Nagyon sokszor kerülünk a szezonban hátrányba, ezen változtatunk kell. Ezúttal nem tudtunk fordítani, mint eddig többször is. Kétgólos hátrányban már nyert helyzetben volt az Atleti, kontrákra berendezkedve.
Nem fogok a játékosaimra mutogatni, ez a vereség az én felelősségem. A rendszeren azonban nem változtatnék egy rossz mérkőzést követően. Jobbnak kell lennünk, kompaktabb játékkal, jobb egyéni teljesítményekkel a pályán.
Nem a formáció hibája volt a vereségünk. Tanulnunk kell a mai teljesítményünkből és a saját javunkra fordítani, fejlődni. Idegesek és dühösek voltunk, mint mindig amikor veszítünk..”
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt
Egy utolsó utáni próbálkozás…?