Hivatalos oldalán közölte a rossz hírt a Real Madrid a rajongóival, miszerint további heteket kell várni az ismét lesérült török tehetség, Arda Güler debütálására…
(Photo by Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images)
Egészen meglepő hírt közölt a hivatalos felületein a Real Madrid vezetősége, hiszen a délelőtt folyamán a csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti még arról nyilatkozott, hogy Vinícius Jr mellett Arda Güler is bevethető állapotban van a hétközi fordulót megelőzően, azonban jött a hideg zuhany, miszerint a 18 éves török játékos ismét lesérült, így újabb heteket kényszerül kihagyni.
Arda Güler a szezont megelőzően sérült le, így még debütálni sem tudott a Real Madrid színeiben, így különösen fájó lehet számára, hogy pont a felépülését követően kell újabb kényszerpihenőre mennie, amely a beszámolók szerint 3-4 hetet vehet igénybe.
A 18 éves játékost 20 millió euróért igazolta le a Real Madrid az FC Barcelona orra elől, azonban lehet, hogy a katalánok már inkább örülnek annak, hogy az egykori Fenerbahce játékos a madridiak választotta inkább.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt