A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
A “matracosok” mindenképpen megszeretnék hosszabbítani sajátnevelésű labdarúgójuk, és egyben csapatkapitányuk kontraktusát, mert továbbra is komolyan számolnak vele.
(Photo by Alberto Gardin/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
A Fichajes értesülései szerint az Atlético Madrid szerződést szeretne hosszabbítani csapatkapitányával, Kokéval. A 31 éves középpályás jelenlegi kontraktusa 2024-ig szól, amelyet a madridi alakulat addig kötne meg rutinos játékosával, amíg az vissza nem vonul a profi labdarúgástól.
A 70-szeres spanyol válogatott középpályás a klubhűség egyik mintaképe, ugyanis a madridiaknál nevelkedett egészen kis kora óta. A felnőtt keretbe 2011-ben került fel, és azóta 588 tétmérkőzésen léphetett pályára a csapat színeiben, amelyeken 47 gólt és 111 gólpasszt jegyzett.
Koke az Atlético Madriddal a közel 12 szezonja alatt kétszer nyert spanyol bajnokságot, szintén két-két alkalommal hódította el az Európa-ligát és az UEFA-szuperkupát, valamint egyszeres spanyol kupa és szuperkupa győztesnek is mondhatja magát.
A németek ezzel a győzelemmel vezetik a csoportjukat…
A vendégek emberhátrányban tudtak egalizálni…
A Galatasaray játékosa Nagy Zsolt beadását vágta a kapuba…
Innentől a rehabilitációé a főszerep!
Te melyik játékosnak adtad volna a díjat?
Októberben már a harmadik edzővel dolgozhatnak…
Tielemans reakciója mindent elmond csapattársa góljáról…
Arra még van esély, hogy Bosznia-Hercegovina ellen pályára lépjen!
Hosszabb kihagyásra kényszerül…
Kétgólos előnyről nem tudtak nyerni…
Jövő nyáron szerződtetnék az angolok a spanyol középpályást…
Az első angolok elleni győzelem több különlegességgel is párosult…
A mai este folyamán pályára lép többek között a magyar válogatott is…
Nem újdonság számára a mostani helyzet…
A világsztárok helyett a Botafogo játékosai húzták a szekeret…
Kolumbia 2022. februárja óta először kapott ki rendes játékidőben…
Két gólos előnyt adtak le Rómában az olaszok a belgák ellen…
Lehetett volna gála is, végül egy szűk, egy gólos siker született.
Pár héten belül visszatérhet!
Elképesztő tülekedés lehet a feljutó helyekért…