Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Meglehetősen nyugodtan vette tudomásul a Paris Saint-Germain trénere, Luis Enrique csapata Newcastle United elleni vereségét, amely sokak szemében kiütéssel ért fel – No de nem a PSG vezetőedzője szerint.
(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)
Mint ismert, a PSG 4:1-es vereséget szenvedett egy sokkal motiváltabbnak és élesebbnek tűnő Newcastle United otthonában. A lefújást követően Luis Enrique vezetőedző a következőképpen értékelte a látottakat.
“Nyilvánvaló, hogy nem úgy alakult a mérkőzés, ahogyan az terveztük. Úgy gondolom, jól kezdtük a találkozót, amelynek legelején voltak lehetőségeink is az ellenfél tizenhatosán belül, majd érezhetően nem voltunk elég élesek és koncentráltak. Ráfizettünk a hibáinkra, mind a támadó -, mind a védekező részt nézve. “ – idézi a párizsiak hivatalos televíziója a spanyol trénert.
“Nem mondanám, hogy nem érdemeltünk vereséget, már csak azért sem mert a Newcastle igazolta, hogy remek csapat, akik nagyszerűen futballoztak, ugyanakkor, nem gondolom, hogy a három gólos különbség reális, ahogyan a négy kapott gólunk sem az.” – folytatta Luis Enrique, majd igyekezett nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani a sokak szemében igen komoly vereségnek.
“Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár rák Angliában. Át kell értékelnünk a történteket, majd csak is az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk. A Newcastle-lel rövidesen találkozni foguk Párizsban… Alig várom azt a találkozót!” – tette még hozzá a korábbi spanyol szövetségi kapitány.
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…