Nem épül fel a sérüléséből…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) 2023-2024-es idénye meglehetősen kalandos körülmények közt vette kezdetét egyes csapatok bizonytalan indulása és kizárása miatt, így jelenleg 9 fordulót bonyolítottak le, de nem mindenki játszott ennyi mérkőzést…
(Photo by Simone Arveda/Getty Images)
Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) mezőnyét vezető Parma éppen a múlt hétvégén szenvedte el az első vereségét hat győzelem és két döntetlen után, így Balogh Botond csapata csak egy ponttal előzi meg a nála egyel kevesebb mérkőzést játszó Palermót.
A két nagy múltú csapat nagyszerűen kapta el a rajtot, de mégsem tudott jelentős előnyt szerezni a feljutó helyeken, ugyanis a Venezia és az újonnan feljutó Catanzaro ugyancsak egy-egy alkalommal kapott ki eddig az idényben, így ketten azonos pontszámmal állnak egy-egy ponttal a Rosanero mögött.
A mezőny további részében is szép számmal találhatunk meglepetéseket, elég csak a további négy playoff-résztvevő kilétére gondolni. Az ötödik helyen áll az előző idényben a másodosztályú tagságát csak osztályozón begyűjtő Cosenza, és ugyanannyi pontot gyűjtött a korábban alulteljesítő, ám lassan a várakozásokat igazoló Como együttese. A Cremonese 3-4-2-es rajtja nem számít kimagaslónak, azonban az előző idény Serie A-s kiesői közül még mindig a legjobb, így ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a legutóbbi kiírásban szerényen muzsikáló Cittadella.
A playoff-helyezetteknél csak egy ponttal gyűjtött kevesebbet a Modena együttese, míg a sokáig bizonytalan Brescia a szezont később kezdve még veretlennek mondhatja magát hat meccsről (két győzelem, négy döntetlen). A 2022-2023-as szezonban újonc létére meglepetésre rájátszásba jutó Südtirol egyelőre csak ötvenszázalékos mérleggel rendelkezik. Az előző idényben a rájátszás döntőjét drámai körülmények között elveszítő Bari pedig a napokban menesztettte vezetőedzőjét, Michele Mignanit, miután a Galletti kilenc forduló alatt csak egyetlen meccset nyert meg (hét döntetlen közt).
A Nagy Ádámot általában mellőző Pisa mindössze 9 pontot gyűjtött nyolc mérkőzés alatt, csakúgy mint az Ascoli együttese. A mezőny leghátsó régiójában az újonc Reggiana foglalja el az utolsó bennmaradó helyet. A másik két élvonalbeli kieső egészen pocsékul kezdte másodosztályú szereplését, ugyanis a Spezia és a Sampdoria egyaránt csak egy-egy meccset nyert meg eddig a szezonban. Papíron mindkét együttes hatpontos lenne, de a Samp a levonása miatt csak négy egységgel bír, így az olasz sajtó szerint Andrea Pirlo vezetőedzői pozíciója komoly veszélybe került. Ugyancsak kieső helyen áll a története első másodosztályú szezonját futó FeralpiSaló, valamint az indulási engedélyt csak később megkapó Lecco, amely nyeretlenül, egyetlen pontot szerezve sereghajtó a bajnokságban.
A bajnokság a mostani válogatott-mérkőzések után október 20-án folytatódik tovább a Parma-Como rangadóval.
Az alapszakasz végén az első két helyezett automatikusan feljut a Serie A-ba, míg a harmadiktól a nyolcadik helyen végző csapatok a rájátszásban vesznek részt, melynek végső győztes szintén az élvonalba kerül. A mezőny utolsó három helyezettje kiesik a harmadosztályba, az őt megelőző két csapat pedig osztályozót vív a bennmaradásért.
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…