Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: a franciák után az USA-t is legyőzte Németország – videóval

Németország az Egyesült Államokba utazott a 2024-es Európa-bajnokságra való felkészülés részeként. A németek szinte végig jobbak voltak, bár a hazaiak azért rájuk ijesztettek. Németország a franciák elleni győzelme után ismét nyerni tudott, immáron már Julian Nagelsmann-nal.

(Photo by Adam Glanzman/USSF/Getty Images for USSF)

Jobban játszott az első félidőben Németország, sokkal több helyzetük is volt. Azonban az USA sem tétlenkedett, és már a 4. percben betaláltak a hazaiak Pulisic révén, de les miatt érvénytelenítették a találatot. A 11. percben már Wirtz találta el a jobb kapufát, majd a 22. percben Fulkrug kipattanóból lőtt labdáját kellett bravúrral védnie a kapusnak. A 27. percben mégis az USA szerezte meg a vezetést, amikor Pulisic szlalomozott át a védők között, majd hatalmas lövést küldött kapu felé, amely a jobb felső sarokba ment. Nem kellett azonban sokat várni a németek egyenlítésére sem, hiszen a 39. percben Gündogan vágott be egy kipattanót a kapu bal oldalába. Újabb gól már nem esett az első játékrészben.

A második félidőt a németek kezdték jobban, és a 47. percben Fulkrug már veszélyeztetett, de a kapus védett. Az USA nem sokat tudott tenni a játékrészben. Az 58. percben a németek a vezetést is megszerezték, amikor Gosens okosan passzolta oda a labdát Fullkrugnak, ő pedig megindult a kapu irányába, majd ellőtte a labdát, ami a kapu bal oldalába vágódott. A 61. percben máris jött a vendégek harmadik találata, ekkor Fullkrug játszott be pontos labdát Musiala elé, ő pedig kilőtte a kapu jobb oldalát. A mérkőzés vége csendesebben telt, Németország visszavett a tempóból, a hazaiak pedig eddig se jelentettek túl nagy veszélyt, és az eredmény sem változott már a meccs végéig.

USA – Németország 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Pulisic (37.) ill. Gündogan (39.), Fulkrug (58.), Musiala (61.)
Sárga lap: Musah (57.) ill. Hummels (43.)
Kiállítás: – ill. –