Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette visszavonulását az egykori magyar válogatott játékos

Egy interjúban erősítette meg, hogy nem folytatja pályafutását a csapat nélküli középpályás…

Az egykori magyar válogatott labdarúgó, Pátkai Máté a csakfoci.hu részére adott interjúban erősítette meg a visszavonulását:

“Szinte teljesen visszajöttem abból a sérülésből. Halmai Tomival, a válogatott szakemberével végeztem a rehabilitációt, eljutottunk egy nyolcvanöt-kilencven százalékos szintig, de akkor, szeptember közepe felé, amikor láttam, hogy nem kapok olyan lehetőséget, felhívtam és megmondtam neki, hogy arra, amire szeretném, tökéletes a lábam, viszont abbahagyom a rehabot, mert nem folytatom a focit. Nem éreztem magam akkora játékosnak, hogy a közösségi médiában jelentsem ezt be. Akik közel állnak hozzám, tudják, mi a helyzet, mindenki más pedig majd most megtudja. Már rendben lennék fizikailag, de nyáron lejárt a szerződésem a Vasasnál, és úgy érezték, hogy már nem vagyok fontos, nem tudok segíteni. Persze nyilván nem így, sérülten terveztem a lezárást.”

A 35 éves középpályás az NB I-ben az MTK-val, a Győrrel és a Vidivel, az NB II-ben pedig a Vasassal lett aranyérmes, a fehérváriakkal a Magyar Kupát is megnyerte. Pátkai a magyar válogatottban 23-szor lépett pályára, a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében két gólt is szerzett, Horvátország és Wales ellen is az ő találatával nyert a nemzeti csapat. Télen a Vasas játékosaként súlyos sérülést szenvedett, nyáron pedig nem hosszabbítottak vele szerződést Angyalföldön.

“Két dolog miatt fájt, hogy a Vasasnál nem tartottak rám igényt. Az egyik, hogy sérülten kellett befejeznem, a másik, hogy látva a csapatot, harmincöt-harminchat évesen is tudtam volna segíteni. Már márciusban éreztem, hogy nem akarják a folytatást, de ezt csak május végén közölték. Ettől függetlenül szurkolok nekik, nincs bennem tüske, békében váltunk el. Ezt meg kell emészteni, én meg is tettem. A szeptember eleji méréseim sok huszonéves játékosnál jobbak voltak, de nem akartam már várni, és én is csak olyan lehetőségben gondolkodtam, ami a családnak is megfelelő, hiszen a gyerekeim jó iskolába járnak, nem akartunk nagy változást. Így végül a befejezés mellett döntöttünk. Sokáig a foci az első, de eljön a pont, amikor a család fontosabb” – árulta el a beszélgetés során.