A korábbi várakozásoknak megfelelően az MLSZ a megadott határidőig jelezte BL-döntős rendezési szándékát az európai szövetségnek…
(Photo by Matthew Horwood/Getty Images)
Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő az M1 aktuális csatornának megerősítette, hogy a szövetség pályázott a 2026-os vagy a 2027-es BL-döntő rendezésére a Puskás Arénával. A szóvivő szerint rajtuk kívül csak Olaszország jelezte rendezési szándékát az eseményre.
“Ahogyan azt már Csányi Sándor korábban kijelentette, az MLSZ-nek az egyik lefontosabb célkitűzése volt, hogy rangos nemzetközi futballmérkőzéseket hozzunk Magyarországra és a magyar szurkolók testközelből láthassanak sztárjátékosokat, rangos összecsapásokat. Rendeztünk már női BL-döntőt, Európa-liga-döntőt, Szuperkupa-döntőt, valamint nálunk volt az Európa-bajnokság néhány mérkőzése és mind a Puskás Aréna, mind a szervezés kapcsán kitűnő véleményeket kaptunk mind az UEFA, mind a résztvevő csapatok, mind pedig az ide érkező szurkolók részéről” – mondta Sipos Jenő, aki kiemelte, a Puskás Aréna abból a szempontból is remek létesítmény, hogy a város közepén található, így könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is.
“Ezért gondolta úgy az MLSZ, hogy a korábbi nagy rendezvények mellett itt az ideje, hogy egy BL-döntőt is szervezzünk, erre a két lehető legkorábbi időpont a 2026-os és a 2027-es idény volt” – tette hozzá Sipos.
“Az UEFA tervei szerint a BL-döntők köré egy többnapos fesztivált terveznek, ezt egy budapesti döntő esetén a főváros különböző részein bonyolítanák le” – vélekedett a szóvivő.
“Közmegelégedésre rendeztük meg az Európa-liga fináléját idén, de a Bajnokok Ligája esetében mindenből több kell. Úgy gondolom, hogy a mi szervezőbizottságunk felkészülten állt a feladathoz, bizonyított az elmúlt években, ezért joggal reménykedünk abban, hogy a magyar szurkolók BL-döntőt láthatnak majd a Puskás Arénában” – mondta el Sipos Jenő.
A 2024-es finálét a londoni Wembley Stadionban, a 2025-öst pedig a müncheni Allianz Arénában rendezik.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt