Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Granada csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy menesztette vezetőedzőjét.
(Photo by Aitor Alcalde Colomer/Getty Images)
A spanyol bajnokságban szereplő Granada megerősítette, hogy már nem Paco Lopez a csapat vezetőedzője. Azóta pedig azt is bejelentették, hogy az uruguayi származású Alexander Medina veszi át a helyét a kispadon.
A döntésre azután került sor, hogy a Granada az utolsó 11 bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni, és 14 meccsen mindössze 7 pontot gyűjtött össze.
Lopez irányításával a Granada megnyerte a spanyol másodosztály bajnoki címét, amivel a kiesés után egy évvel gyorsan vissza is tért az első osztályba. A klub közleményben mondott köszönetet Lopeznek, mondván, hogy “sok szerencsét kívánnak neki és edzői stábjának a személyes és szakmai jövőjéhez”.
Az új edző, Medina legutóbb az argentin Vélez Sarsfield csapatát irányította, ahonnan 2023 februárjában menesztették, azóta pedig nem talált magának új állomáshelyet. Ezelőtt az uruguayi Club Nacional, az argentin Talleres és a brazil Internacional csapatát irányította.
A Granada a 19. helyen áll a La Liga tabelláján, és legközelebb december 2-án a Real Madridhoz látogat.
📜 𝐂𝐨𝐦𝐮𝐧𝐢𝐜𝐚𝐝𝐨 𝐎𝐟𝐢𝐜𝐢𝐚𝐥: Alexander Medina, nuevo entrenador del Granada Club de Fútbol. #𝙀𝙩𝙚𝙧𝙣𝙖𝙇𝙪𝙘𝙝𝙖 🇦🇹 | #MedinaNazarí
— Granada CF ❤️⚪️ (@GranadaCF) November 27, 2023
</div >
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…