Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Az angol bajnokság (Premier League) 15. fordulójának csütörtöki játéknapján a Tottenham hazai pályán 2:1-es vereséget szenvedett a West Ham Uniteddel szemben. A Spurs a 11. percben megszerezte a vezetést Romero fejesgóljával, amit az 52. percben Jarrod Bowen révén tudtak kiegyenlíteni a “Kalapácsosok”. A mérkőzés jelentős részében a Tottenham akarata érvényesült, és az egyenlítést követően is több nagy lehetőséget kidolgoztak, a vezetést mégis a West Ham szerezte meg egy nagy védelmi hibának köszönhetően. A 74. percben ugyanis Udogie röviden adta haza a labdát, amit Vicario a kapujából kirontva még épp el tudott ütni Bowen elől, a labda viszont így Ward-Prowse elé került, aki elsőre a kapufát találta el, a kipattanót viszont már az üresen maradt kapuba pofozta. Végül a West Ham meg tudta őrizni az előnyét, így emiatt a komoly védelmi hiba miatt a Tottenham végül pont nélkül maradt.
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…