Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az MLS-ben szereplő Inter Miami is ajánlatot tett a Boca Juniors idén felfedezett középpályására…
(Photo by Rodrigo Valle/Getty Images)
Gastón Edul információi szerint az MLS-ben szereplő Inter Miami egy 7.5 millió dolláros ajánlatot tett a Boca Juniors-nak Cristian Medina szolgálataiért cserébe, melyet az argentin csapat minden bizonnyal vissza fog utasítani. A tehetséges középpályást a brazil Botafogo ugyancsak újabb ajánlattal bombázhatja a napokban.
A 21 éves középpályás bár már 2020-ban bemutatkozott a felnőttek közt, sokáig nem kapott álllandó játéklehetőséget, 2023-ban azonban alapemberré vált. Medina az idei Liga Profesionalban 23 pályára lépés alatt háromszor volt eredményes, míg a Copa de la Liga Profesional küzdelmei során 11 mérkőzésen szerepelt, a nemzetközi sorozatban döntőt játszó csapat színeiben pedig ugyancsak 11-szer lépett fel a Libertadores-kupában.
A tehetséges labdarúgó mindent egybevetve mostanáig 130 pályára lépés alatt hat találatot és nyolc előkészítést jegyzett a profik közt.
A kiszivárgott híresztelések szerint Medina közelmúltban 2027-ig megújított szerződése 15 millió dolláros kivásárlási árat tartalmaz, amely az átigazolási időszakokon kívül 20 millió dollár is lehet, így a Boca érthető módon számít az eddigieknél magasabb értékű ajánlatokra.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”