Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Helyi sajtóinformációk szerint az argentin élvonalbeli Lanús saját nevelésű tehetsége közel áll hozzá, hogy az MLS-be igazoljon…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
César Luis Merlo értesülései szerint az MLS-ben szereplő Seattle Sounders együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat az argentin Lanús vezetőségével Pedro de la Vega leigazolásáról. A felek közt még nem született megegyezés, de a tárgyalások jól haladnak.
A nagy tehetségnek induló 22 éves középpályás 2019-ben mutatkozott be a Lanús felnőtt csapatában, azóta minden sorozatot figyelembe véve 126 mérkőzés alatt 17 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. De La Vega többször sérülésekkel bajlódott és nem minden edzője számított rá rendszeres kezdőként, így változó játéklehetőséghez jutott. A legeredményesebb idényét a 2023-as Liga Profesionalban futotta, amikor 25 találkozó leforgása alatt hatszor volt eredményes, míg a legutóbbi Copa de la Liga Profesional során 13 meccsen szerepelve nem szerzett gólt, de négy gólpasszt osztott ki.
De La Vega az elmúlt években rendszeres tagja volt az argentin U20-as válogatottnak, részt vett a 2019-es Dél-Amerika-bajnokságon és világbajnokságon is.
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…