Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Győztes góllal nyitotta az évet a Real Madrid német védője, Antonio Rüdiger a Mallorca elleni mérkőzést követően adott nyilatkozatot az újságírók számára…
(Photo by Diego Souto/Getty Images)
Parádésan nyitotta az évet a Real Madrid remek szezont futó belső védője, hiszen Antonio Rüdiger mindössze a második gólját szerezte meg a spanyol élvonalban, ezzel azonban 3 pontot tehetett zsebre a listavezető.
Rüdiger így nyilatkozott a mérkőzést követően:
“Sokat dolgoztunk már a gólomon az edzéseken, Carvajal mindig remekül fedez, Modric pedig gyönyörű labdát adott. Remekül érzem magam, remek a hangulat. Nagyon jól érezzük magunkat az öltözőben egymással, és a csapatszintű védekezés is megkönnyíti hátul a dolgunkat.
Remekül kezdtük az idényt, ezt a formát kell megtartanunk a szezon második felére is!”
– zárta rövidre a német támadó, aki még egy vicces kérdésre is választ adott;
“Nem zavar, hogy a társaim bolondnak hívnak, hiszen ha belegondolok egy kicsit tényleg az vagyok!”
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot