Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A francia bajnokságból érkezett a Ferencváros első januári igazolása – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Ferencváros hivatalosan is bejelentette első érkezőjét a januári átigazolási időszakban…

 

A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar bajnoki címvédő szerződtette a francia élvonalbeli Metz védekező középpályását, Habib Maigát.

A 28 éves elefántcsontparti középpályás eddigi pályafutása jelentős részét Franciaországban töltötte, hiszen azok után, hogy a patinás Saint-Étienne akadémiáján nevelkedett, 2018-ban az orosz Arszenal Tula csapatánál töltött rövid kölcsönt követően a Metzhez került. Maiga a csapatnál töltött évek során 140 tétmérkőzésen játszott, ezalatt hét találat és hat előkészítés fűződött a nevéhez. Az előző idényben a másodosztályú feljutás alkalmával 31 találkozón lépett pályára a másodosztályban, az aktuális élvonalbeli idényben eddig hét fellépésnél tart.

Maiga állandó résztvevője volt a különböző korosztályos válogatottnak, 2019-es bemutatkozása óta 13-szor ölthette magát a felnőtt elefántcsontparti nemzeti csapat mezét. Tagja volt hazája válogatottjának a 2022-es Afrikai Nemzetek Kupáján is.