A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
A korábbi várakozásoknak megfelelően a Sao Paulo FC edzője veszi át a brazil válogatott irányítását…
(Photo by Miguel Schincariol/Getty Images)
Fernando Diniz távozása után a Sao Paulo csapata megerősítette, hogy a klub eddigi edzője, Dorival Júnior távozik az egyesülettől és átveszi a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját.
A 61 éves tréner a 2002 óta tartó edzői pályafutása során több mint húsz különböző brazil klubcsapatot irányított, beleértve az ország legnagyobb csapatai közül a Flamengót, a Palmeirast, a Vasco da Gamát, az Internacionalt, az Atlético Mineirót vagy a Santost. Pályafutása legnagyobb sikere a Libertadores-kupa elhódítása volt 2022-ben a Flamengóval, míg eddigi csapatával tavaly megnyerték a brazil kupát.
Diniz vezetésével a brazil válogatott hat mérkőzést játszott, ebből csak kettőt nyert meg és hármat elvesztett. Ráadásul a vb-selejtezős vereségeivel a brazilok a hatodik helyre csúsztak vissza a dél-amerikai kvalifikációs táblázaton, és korábban soha nem kaptak ki egymás után három selejtezőn.
“Egy személyes álom megvalósítása, ami csak azért volt lehetséges, mert elismerést kaptam a São Paulóban végzett munkámért. Köszönetet kell mondanom, hogy részesei lehettem ennek a fontos újjáépítési időszaknak, az elnökség és a testület hozzáértő vezetésével. Az elmúlt évek infrastrukturális és tervezési beruházásaival a klub felkészült a piac legképzettebb szakembereinek fogadására. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak is minden szeretetükért és támogatásukért” – búcsúzott Dorival Júnior az eddigi klubjától.
“A Dorivalnak küldött meghívás újabb bizonyítéka annak, hogy jó úton járunk. Nincs más hátra, mint sok sikert kívánni az új kihíváshoz” – tette hozzá az SPFC elnöke, Julio Casares.
A brazil szövetség hivatalosan még nem iktatta be az új szövetségi kapitányt.
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők
Készek megválni tőle a szezon végén!
A Real Madrid azonban bojkottálja a találkozót