A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Az “szarkák” a Premier League regnáló bajnokától szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai jelenlegi csapatában, ami a játékperceket illeti, ugyanis trófeákból ötöt is sikerült szereznie.
(Photo by David Damnjanovic/DeFodi Images via Getty Images)
Az átigazolásokban jártas Rudy Galetti értesülései szerint az Newcastle United a Manchester City nélkülözött játékosára, Kalvin Phillipsre vetett szemet. A 28 éves játékos 2022 nyarán érkezett a manchesteriekhez, de máris továbbállhat a kevés játéklehetőség miatt, amelyet a “szarkák” viszont megadnának neki.
A 31-szeres angol válogatott labdarúgóért 49 millió eurót fizetett a Bajnokok Ligája címvédője, és hiába alig kapott esélyt a bizonyításra, legalább 30 millió eurót szeretnének érte kapni. Phillips az érkezése óta ugyan minden versenysorozatot figyelembe véve 31 mérkőzésen szóhoz jutott, de ezeken mindössze 911 percet tölthetett el a pályán, gólt egyet sikerült szereznie, gólpasszt nem jegyzett. A 28 éves labdarúgó első másfél évében öt trófeát is nyert, ugyanis a Manchester Cityvel megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, az FA-Kupát, az UEFA Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is.
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…