Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Megkezdődött az Angol Ligakupa elődöntős szakasza, ahol az oda-visszavágós rendszerben először a másodosztályú Middlesbrough a Chelseat látta vendégül.
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
Kevés lehetőséget hozott az első játékrész első fele, sokkal inkább a sérülésekről szólt az első 20 perc. A másodosztályú Middlesbrough ugyanis ez idő alatt elveszítette két meghatározó játékosát is, így Michael Carricknek nagyon korán alaposan bele kellett nyúlnia csapatába. A játékrész második felében már egyre többször tudta feltörni a hazaiak védekezését a Chelsea, amit előbb Madueke, majd Palmer lövése jelzett. A 37. percben aztán némileg a semmiből memgszerezte a vezetést a Boro! Egy előrevágott labdával a Chelsea védelme mögé tudtak kerülni a hazaiak, Jones centerezését pedig Hackney passzolta közelről a kapuba 1-0! A szünet előtt még több nagy lehetősége is adódott a vendégeknek, hogy kiegyenlítsenek, de Caicedo, Enzo Fernandez és Palmer is több nagy lehetőséget elpuskázott, így megmaradt az egygólos különbség a felek között a pihenőre.
A második játékrészben sem változott a játék képe, a Chelsea uralta a játékot, a Middlesbrough pedig az előny megőrzésének érdekében még inkább a saját kapuja elé húzódott. A vendégek így számtalan beadással próbálkoztak, és az 53. percben az egyik beívelés jól is érkezett Madueke fejére, Glover azonban bravúrral hárítani tudta a léc alá tartó labdát. Ezt követően viszont a Chelsea fölénye meddő mezőnyfölénnyé alakult, de a folytatásban nem igazán tudtak veszélyes lehetőséget kialakítani. Pochettino hiába próbált meg cserékkel életet lehelni csapatába, a támadójáték a szinte a teljes második félidőben csődöt mondott, így a két hét múlva esedékes visszavágón egygólos hátrányból kell kiharcolniuk a fináléba jutást.
Middlesbrough (II.) – Chelsea 1-0 (1-0)
Helyszín: Riverside Stadion Vezette: S. Barrott
Gólszerző: Hackney (37.) ill.-
Sárga lapok: Jones (90+3.) ill. Colwill (30.)
Kiállítás: –ill.-
Middlesbrough: Glover – Bangura (Clarke 20.), Engel, Fry, van den Berg – Hackney, Barlaser, Crooks, Howson, Jones – Latte Lath (Coburn 5.) Vezetőedző: Michael Carrick
Chelsea: Petrovic – Gusto (Gilchrist 90.), Disasi, Silva, Colwill – Gallagher, Caicedo, Fernandez (Broja 63.) – Palmer, Madueke (Mudryk 63.), Sterling Vezetőedző: Mauricio Pochettino
A mérkőzés összefoglalója:
Az elődöntők eredményei és további programja:
Kedd:
Middlesbrough (II.) – Chelsea 1-0
Szerda:
21:00 Liverpool – Fulham (Tv: Match 4)
01.23. Kedd:
21:00 Chelsea – Middlesbrough (II.)
01.24. Szerda:
21:00 Fulham – Liverpool
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…