A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A korábbi várakozásoknak megfelelően megszületett a megállapodás a tehetséges argentin balhátvéd Angliába történő átigazolásáról…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
César Luis Merlo erősítette meg, hogy a Brighton & Hove Albion kifizeti a Boca Juniors számára a Valentín Barco szerződésében rögzített 10 millió dolláros összeget, és 2029-ig szóló szerződést köt a fiatal játékossal, aki rövidesen Angliába utazik.
A 19 éves szélső hátvéd ugyan már 2021-ben három bajnokin szóhoz jutott a felnőttek közt, tavaly kizárólag a tartalékbajnokságban szerepelt. Az első csapat élére tavasszal kinevezett Jorge Almirón adta meg újból a lehetőséget a bizonyításra, azóta pedig mindenkit lenyűgözött. Barco 2023-ban a két bajnoki sorozatban együttesen 20 mérkőzésen, valamint kilenc Libertadores-kupa-mérkőzésen lépett pályára a nemzetközi sorozatban döntőt játszó csapat színeiben. Fiatal kora ellenére hamar alapemberré vált, meccsről meccsre a csapat legjobbjai közé tartozott, védekezésben és támadásban egyaránt igazi energiabombaként támogatta csapatát.
Barco megszerzésére tavaly nyáron a Getafe tett ajánlatot, az argentin média információi szerint pedig a közelmúltban a Manchester City már tett egy 4 millió dolláros ajánlatot, melyet azonban a Boca elutasított, és azóta a hírek szerint a BL-címvédő nem próbálkozott újból a megszerzésével.
A fiatal védő a tavalyi U20-as világbajnokságon is szerepet kapott, az argentin korosztályos válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett.
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok