A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A korábbi várakozásoknak megfelelően a mexikói CF Monterrey emblematikus figurája elhagyta a klubot…
(Photo by Jam Media/Getty Images)
A mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő CF Monterrey megerősítette, hogy távozott az együttestől a csapat kiváló támadója, Rogelio Funes Mori.
A 32 éves argentin származású támadó egykoron a patinás River Plate együttesében nevelkedett. 2013-ig a “milliomosok” felnőtt csapatát erősítette, majd Európába igazolt. Ezt követően két évet eltöltt a portugál Benfica kötelékében, ám jobbára csak a tartalékcsapatban játszott, majd kölcsönadták őt a török Eskisehirsporhoz.
Funes Mori ezt követően 2015-ben tért vissza az amerikai kontinensre, amikor a CF Monterrey-hez szerződött. Az elmúlt nyolc és fél esztendő során a játékos és a klub neve szorosan összefonódott. A gólerős támadó mostanáig 328 mérkőzésen 160 gólt és 39 gólpasszt jegyzett a csapat színeiben, mellyel a Rayados történetének valaha volt legeredményesebb játékosa. Funes Mori a monterrey-ieknél töltött évek alatt egy bajnoki címet és két kupát nyert a csapattal, valamint 2019-ben és 2021-ben is elhódították a CONCACAF Bajnokok Ligáját. Menet közben számtalan sorozat gólkirályi címet és legértékesebb játékosnak járó trófeát zsebelte be.
A helyi sajtó egybehangzó várakozásai szerint Funes Mori a Pumas UNAM csapatában készül folytatni karrierjét.
Hoy nos despedimos, @Rogelio7Funes, y te agradecemos los 1️⃣6️⃣0️⃣ gritos de gol y cada alegría que diste a nuestra Afición.💙
Te vas, pero tu legado como máximo goleador en la historia de Rayados y las 5️⃣ copas obtenidas quedarán en el Club de Futbol Monterrey para siempre. ✍🏼… pic.twitter.com/tDY95GgSc5
— Rayados (@Rayados) January 7, 2024
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…