A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Miután a rutinos csatár a River Plate csapatától távozott, a továbbiakban nevelőcsapatában fog játszani…
(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
A River Plate csapatától távozó Matías Suárez egykori nevelőegyesületében folytatja pályafutását, miután egyéves szerződést kötött a Belgrano csapatával.
A 35 éves sokoldalú csatár annak idején 2005 és 2008 között 55 mérkőzésen 13 gólt szerzett a córdobaiak felnőtt csapatában. Suárezt ezt követően nyolc éven át a belga RSC Anderlecht labdarúgója volt, amely alkalmazásában 232 pályára lépés alatt 67-szer volt eredményes, miközben csapatával négy belga bajnoki címet nyert. 2016-ban visszatért a Belgranóhoz, majd 2019-ben tovább állt a Riverhez, melyet egészen mostanáig erősített.
A fővárosiaknál 176 cm magas támadó általában kiegészítő szerepet töltött be, de a 2020-as bajnokságban hét-hét gólt és gólpasszt jegyzett. Összességében négy és fél év alatt 133 találkozón 40 találatot, valamint 30 előkészítést regisztrált a “milliomosok” dresszében.
Az újabb hazatéréssel Suárez alighanem keretbe foglalta a pályafutását, és a Pirata soraiban tervezi a visszavonulást.
🏴☠️📘 Matías Suárez es nuevo jugador de #Belgrano.
⚽ Delantero.
👤 35 años.
🇦🇷 Argentino.
📄✍️ Diciembre de 2024. pic.twitter.com/iTqtaEzfjw— Belgrano (@Belgrano) January 12, 2024
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!
A magyar válogatott támadó gyönyörű kapásgólt szerzett…
Meglepőt húzott Robbie Keane, csapata pedig lépéselőnyben a Viktoria Plzen ellen.