Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Az olasz bajnokság 20. fordulójának vasárnap esti rangadóján az AC Milan hazai pályán győzte le az AS Roma együttesét.
(Photo by Stefano Guidi/Getty Images)
Remekül kezdett az AC Milan, amely a láthatóan az inkább a védekezést előnyben részesítő vendégek ellen már a 11. percben megszerezte a vezetést Yacine Adli szép egyéi megmozdulása, majd lövése után.
Sublime but de Yacine Adli face à l’As Roma !🇩🇿🔥
— ⭐️Squadra Khadra🇩🇿 (@Squadra213) January 14, 2024
A korai vezetés után lendületben maradt a Milan, amely ha mezőnyben nem is nőtt teljesen ellenfele fölé, nem volt kérdés, melyik a kapura veszélyesebb csapat – Újabb milánói gól ebben a játékrészben már nem esett.
A második félidőt is jobban kezdte Stefano Pioli csapata, amely elsősorban a középpályás játékban kerekedett ellenfele fölé. Ami pedig a legfontosabb, hasonló idő elteltével, mint az első félidőben, megduplázta előnyét a hazai csapat, Olivier Giroud révén.
🚨GOAL | Milan 2-0 Roma | Giroud
Follow our partner page @ocontextfutebol pic.twitter.com/8u0egWoWRb
— VAR Tático (@vartatico) January 14, 2024
Ekkor kezdhettük elkönyvelni, hogy talán a találkozó érdemi kérdései is eldőltek, azonban a José Mourinhót nélkülöző “farkasok” szinte a semmiből, büntetőhöz jutottak, ami Leandro Paredes értékesített is.
🇮🇹 Goal: Leandro Paredes | Milan 2-1 Romapic.twitter.com/GvY7jcBisS
— FootColic ⚽️ (@FootColic) January 14, 2024
A szépítés némi zavart okozott milánói oldalon, ráadásul a Roma támadójátékába is élet költözött, azonban mielőtt teljesen vérszemet kapott volna a fővárosi csapat, az előrehúzódó Theo Hernandez újra két gólosra növelte csapata előnyét, lezárva a találkozót egy pokolian nagy lövéssel – A gólpasszt az elnyűhetetlen Giroud adta.
Stop that Theo Hernandez pic.twitter.com/CGug1lPZ84
— Tomoriano (@tomorienjoyer_) January 14, 2024
A tabellán a harmadik pozícióját megerősítő AC Milan megérdemelt győzelmet aratott, egy mondhatni későn ébredő AS Roma ellen. José Mourinhóék feje fölött azért egyre több a gyülekező borús felhő, hiszen a csapat jelenleg a 9. helyen áll a táblázaton.
AC Milan – AS Roma 3-1 (1-0)
Giuseppe Meazza stadion, Vezette: M. Guida
Gólszerzők: Adli (11.), Giroud (56.), T. Hernandez (84.) illetve Paredes (69. -büntetőből)
Sárga lap: Kjaer (71.), Gabbia (90+1.) illetve Mancini (43.), Cristante (56.), Huijsen (81.)
Piros lap: –
Milan: Maignan – Calabria, Kjaer, Gabbia, T. Hernandez (A. Jimenez, 89.) – Reijnders, Adli (Zeroli, 89.) – R. Leao (Okafor, 79.), Loftus-Cheek, Pulisic (Musah, 79.) – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli
AS Roma: Svilar – D. Llorente (Huijsen, 78.), G. Mancini (Lo. Pellegrini, 43.), Kristensen – Spinazzola, Bove, Paredes, Cristante, Celik (Zalewski, 78.) – Lukaku, El Shaarawy. Vezetőedző: José Mourinho (eltiltását töltötte)
Az olasz bajnokság 20. fordulójának teljes programja:
Szombat:
Genoa – Torino 0-0
Napoli – Salernitana 2-1
Hellas Verona – Empoli 2-1
AC Monza – Inter 1-5
Vasárnap:
Lazio – Lecce 1-0
Cagliari – Bologna 2-1
Fiorentina – Udinese 2-2
AC Milan – AS Roma 3-1
Hétfő:
20:45 Atalanta – Frosinone (Tv: Sport 2)
Kedd:
20:45 Juventus – Sassuolo (Tv: Sport 2)
A Serie A aktuális állása:
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!