Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

The Best: a FIFA-nál is Lionel Messi lett a legjobb játékos 2023-ban! – képpel

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Londonban tartotta éves díjkiosztó gáláját (The Best), ahol az Év-labdarúgója díj nyolcadik alkalommal vándorolt Lionel Messihez. Összesen kilenc kategóriában neveztek meg győztest, mint például az Év-edzője, az Év-női játékosa, az Év csapata, de a Puskás-díj is kiosztásra került. 

(Photo by James Whitehead/Eurasia Sport Images/Getty Images)

 

Lionel Messi a nyolcadik Aranylabdája után a nyolcadik alkalommal kapta meg a FIFA elismerését (A ‘The Best’ névre keresztelt díjat harmadszor, amivel lehagyta a kétszeres győztes Cristiano Ronaldot és Robert Lewandowskit – a szerk.).
Érdekesség, hogy a rossz nyelvek szerint maga Messi sem számított az elsőségére, hiszen el sem utazott Londonba – Persze a hivatalosabb formula szerint az argentin klasszis nem akarta elhagyni az Inter Miami felkészülését.

Messi, Erling Haaland és Kylian Mbappé előtt nyert a szavazáson, amelyen a legfontosabb kategóriákban a nemzeti válogatottak csapatkapitányai; újságírók és a FIFA honlapjára beregisztráló szurkolók vehettek részt.

 

A további egyéni győztesek:

Az év férfi edzője: Pep Guardiola (Manchester City)

Az év női edzője: Sarina Wiegman (angol válogatott)

Az év kapusa a férfiaknál: Ederson (Manchester City)

Az év női kapusa: Mary Earps (Manchester United és Anglia)

A ‘The Best’-díj győztese a nőknél: Aitana Bonmatí (Barcelona és Spanyolország)

 

A Puskás-díj győztese a brazil Botafogo hazai játékosa, Guilherme Madruga lett, az alábbi találatának köszönhetően:

Szokás szerint Fair Play-díjat is kiosztottak (amelyet a rasszizmus ellen történelme során először fekete mezt viselő, azzal kampányoló Brazil válogatott kapott); az Év-szurkolója a chilei Toto Iníguez lett (aki a Colón – Barracas Central találkozóját csecsemő gyermekét a karjában tartva tekintette meg, többek között ringatta, itatta a babát a mérkőzés során – a szerk.); míg a FIFA különdíját az a Marta kapta, akiről a jövőben ‘a nők Puskás-díját’ nevezik el, ami a következő időszakban kiosztásra kerül majd.

Végezetül mutatjuk az Év-csapatát, amely azért igencsak tartogatott meglepetéseket, például elég arra gondolnunk, hogy nem az Év-kapusa, Ederson áll a kapuban, hanem a Real Madrid hálóőre, Thibaut Courtois…