Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott szélsőt igazolt a Ferencváros – sajtóhír

Kenan Kodro megszerzése után a Ferencváros újabb szélső szerződtetését jelentette be…

 

 

A Ferencváros hivatalos oldala megerősítette, hogy a magyar bajnoki címvédő szerződtette az örmény Edgar Sevikyant az orosz Pari Nyizsnyij Novgorod gárdájától.

A 22 esztendős szélső a Lokomotiv Moszkvában nevelkedett, majd éveken át a spanyol Levante alkalmazásában állt. A valenciai klub színeiben azonban jobbára csak a tartalékok közt és az utánpótlásban kapott lehetőséget, a LaLigában összesen egy találkozón lépett pályára a 2020-2021-es idényben.

Ezt követeően 2022 nyarán került mostani állomáshelyére, ahol azóta 40 mérkőzésen 8 gólt szerzett. A 2023-2024-es bajnoki idényben 18 pályára lépés alatt négyszer volt eredményes, az Orosz Kupában további három alkalommal talált be.

Sevikyan utánpótlás korában az orosz korosztályos válogatottakban szerepelt, azonban felnőtt közt az örmény színeket képviseli, tavalyi debütálása óta négy találkozón lépett pályára.