Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: győzelemmel nyitott az AS Roma kispadján Daniele De Rossi – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 21. fordulójának nyitómérkőzésén az edzőváltáson átesett AS Roma látta vendégül a kiesés elől menekülő Veronát.

(Photo by Luciano Rossi/AS Roma via Getty Images)

A római alakulat nagyon jól kezdte a mérkőzést Daniele De Rossi első mérkőzésén és már a 19. percben megszerezték a vezetést Romelu Lukaku révén, aki Stephan El Shaarawy átadását értékesítette. A 25. percben pedig jött az újabb gól, ezúttal Lorenzo Pellegrini tudta bevenni a verónaiak kapuját és ismét El Shaarawy jegyezte a gólpasszt. Ekkor még úgy nézett ki, hogy egy nagyon sima AS Roma győzelem lesz. A második félidőre azonban fordult a kocka és feljavult a vendégek játéka. A 65. percben feljöhetett volna egy gólra a Verona, miután büntetőhöz jutottak, azonban a megítélt büntetőt Djuric fölé lőtte. A 76. percben viszont sikerült kozmetikázni az eredményen, Michael Folorunsho hozta vissza a meccsbe a vendégeket. A hajrában azonban az egyenlítésre nem volt erejük, így Daniele De Rossi győzelemmel kezd az AS Roma kispadján.

AS Roma – Verona 2-1 (2-0)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma), Vezette: J. L. Sacchi
Gólszerzők: Lukaku (19.), L. Pellegrini (25.) ill. Folorunsho (76.)
Sárga lap: Paredes (41.), Llorente (57.) ill. Dawidowicz (53.), Folorunsho (57.)
Kiállítás: ill.

AS Roma: Patrício – Karsdorp, Llorente, Huijsen, Spinazzola (Kristensen 28.) – Bove, Paredes, Pellegrini – Dybala (Zalewski 58.), Lukaku, El Shaarawy (Belotti 81.). Vezetőedző: Daniele De Rossi

Verona: Montipo – Tchatchoua, Dawidowicz, Magnani, Cabal – Serdar, Folorunsho – Saponara (M. Cruz 77.), Suslov, Mboula (Bonazzoli 46.) – Djuric (T. Henry 77.). Vezetőedző: Marco Baroni

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 21. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Szombat:
AS Roma – Verona 2-1
20:45 Udinese – AC Milan

Vasárnap:
12:30 Frosinone – Cagliari (Tv: Sport 2)
15:00 Empoli – Monza (Tv: Sport 2)
18:00 Salernitana – Genoa (Tv: Sport 2)
20:45 Lecce – Juventus (Tv: Sport 2)

02.14 Szerda:
19:00 Bologna – Fiorentina

02.22 Csütörtök:
20:45 Torino – Lazio

02.28 Szerda:
18:00 Sassuolo – Napoli
20:45 Inter – Atalanta

A bajnokság jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore