Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Bernardo Matic leigazolása után az NB I-ben sereghajtó Kisvárda már a második játékosát szerződtette a télen Kazahsztánból…
A Kisvárda hivatalos oldalán erősítette meg, hogy szerződtette a kazah Aktobe csapatától a horvát támadót, Andrija Filipovicot.
A 26 esztendős horvát csatár annak idején megfordult a Juventus és a Spezia utánpótlásában is, majd a felnőttek közt az ugyancsak olasz Siena, a horvát Gorica, a szlovén Mura, a holland NAC Breda, az albán Partizani, valamint a szintén kazah Atyrau csapatában szerepelt, mielőtt tavaly legutóbbi állomáshelyére került.
“Nem volt könnyű a távoli Kazahsztánban a számomra, nyitott voltam a váltásra, és gyorsan kellett döntenem, hogy elfogadom-e a Kisvárda megkeresését, és végül igent mondtam az ajánlatra, most pedig itt vagyok. Fiatal koromban esélyem nyílt Olaszországban eltölteni másfél évet, a Juventus utánpótláscsapatában is játszottam, ez nagy lehetőség volt számomra, hogy futballistaként és emberként is fejlődjek, jobbá váljak. Egyelőre nem sokat tudok a magyar bajnokságról és az új csapatomról, de biztos vagyok benne, hogy mire kezdődik a szezon, mindenben képben leszek. A személyes céljaim arra vonatkoznak, hogy a gólszerzés és az asszisztok terén ott folytassam, ahol Kazahsztánban abbahagytam, és ezzel is hozzásegítsem ahhoz a csapatot, hogy a tabellán felzárkózzon a szezon végére a középmezőnyhöz” – mutatkozott be az új igazolás.
“Andrija Filipovic technikai tudása megfelel az elvárásainknak, és mivel támadófronton voltak hiányosságaink az utóbbi időszakban, erősítésre szorultunk, és a megszerzésével versenyhelyzetet teremtettünk csatárposzton. Új játékosunk több szerepkörben is bevethető, ez is amellett szólt, hogy megszerezzük őt. Olyan ballábas játékosról van szó, aki a pontrúgások elvégzésénél is veszélyes, ilyen futballistára is szükségünk van ahhoz, hogy hatékonyabbak legyünk” – tette hozzá Révész Attila sportigazgató.
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot