Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A korábbi várakozásoknak megfelelően a Manchester City tárgyalásai a hírek szerint célba értek napjaink legnagyobb argentin tehetségéért…
(Photo by Alex Caparros – FIFA/Getty Images)
A Manchester City hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy 2028-ig szóló szerződést kötött az argentin csatártehetséggel, Claudio Echeverrivel, aki 2025 januárjától csatlakozik a River Plate-től az angol csapathoz.
A 18 éves karmester 2023-ban debütált a felnőttek közt, de eddig nem sok lehetősége jutott a bizonyításra, ezért a két fél egyet értett egymással abban, hogy 2024-re még maradjon a nevelőegyesületénél, ahol a tervek szerint már az első csapatban fognak rá számítani és még tovább folytathatja fejlődését.
Echeverri a felnőttek közt eddig hat tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt egy gólpasszt adott rögtön a bemutatkozása alkalmával.
A tavaly év végén rendezett U17-es világbajnokságon a negyedik helyen végző argentin korosztályos válogatott egyik legjobbjaként öt gólt szerzett a tornán. Echeverri a negyeddöntőben mesterhármast ért el a brazilok ellen.
Bár a felnőttek közt még nem igazán tudott bizonyítani, az ifjú labdarúgót sokan már eddig is Lionel Messi kaliberű tehetségként tartották számon hazájában.
We are pleased to announce we have completed the signing of Claudio Echeverri from River Plate ✍️
Claudio has signed a contract until June 2028 but will remain at River before moving to the Etihad Stadium in January next year.
More info ⤵️
— Manchester City (@ManCity) January 25, 2024
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…