A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint az olasz bajnokságban (Serie A) folytatja pályafutását a tehetséges argentin támadó…
(Photo by Gaspafotos/MB Media/Getty Images)
César Luis Merlo értesülései szerint a Bologna együttese 10 millió dollár ellenében megállapodott az argentin Vélez Sarsfield fiatal csatára, Santiago Castro játékjogának megszerzéséről, aki a jelenleg zajló olimpiai selejtezőtorna után csatlakozhat az olasz klubhoz.
A 19 éves támadó a Fortín saját nevelésű játékosaként 2019-ben mutatkozott be a felnőttek közt. Castro jó ideig csak epizódszerephez jutott, a felnőttek közt első alkalommal a Liga Profesional 2022-es kiírása során volt eredményes. Az idei első argentin bajnoki kiírásban 21 meccsen mindössze 628 perc játéklehetőséghez jutott, ezalatt egy gólra volt képes. A második felvonásban viszont egyre fontosabb szerepet követelt magának, és végül a Copa de la Liga Profesional küzdelmeit 14 pályára lépés alatt hat találattal fejezte be.
Az argentin U20-as válogatott meghatározó játékosát hazájában nagy tehetségként tartják számon, egyike a Vélez legnagyobb ígéreteinek.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!