A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Eduardo Berizzo novemberi lemondása után a chilei szövetség megnevezte a dél-amerikai válogatott új szövetségi kapitányát…
(Photo by Ernesto Ryan/Getty Images)
A chilei labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy a korábban éveken át a perui válogatottat irányító rutinos argentin szakember, Ricardo Gareca lesz a válogatott új szövetségi kapitánya.
A 65 éves szakember hét éven át Peru válogatottját irányította, s 2018-ban 36 év szünet után kijuttatta válogatotat a világbajnokságra, azonban a 2022-es tornáról az interkontinentális pótselejtező tizenegyesekkel való elveszltése révén lemaradtak. Emellett négyből négy Copa Américán jutottak be a legjobb négy közé: 2019-ben a második, 2015-ben a harmadik, 2016-ban és 2021-ben pedig a negyedik helyen végeztek. 96 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot, amely az összes valaha volt kapitány közül a legtöbb a perui válogatott történetében. Irányítása alatt a Blanquirroja 39 győzelmet, 23 döntetlent és 34 vereséget regisztrált.
Miután nem jutottak ki a 2022-es vb-re, távozott a posztjáról, tavaly pedig három hónapig egykori csapatát, a Vélez Sarsfieldet irányította, azonban mindössze 12 meccs után távozott a posztjáról.
Chile az első hat forduló alatt mindössze öt pontot szerzett a dél-amerikai vb-selejtezősorozatban, mellyel csupán a nyolcadik helyet foglalja el a tízcsapatos mezőnyben.
𝐏𝐚𝐬𝐢ó𝐧 𝐲 𝐞𝐱𝐩𝐞𝐫𝐢𝐞𝐧𝐜𝐢𝐚.. 🔥
Ricardo Gareca liderará el camino de #LaRoja 🇨🇱 en sus próximos desafíos.
¡Bienvenido, profesor! 👋🐅#SomosLaRoja #SelecciónChilena pic.twitter.com/j84BrrHafu
— Selección Chilena (@LaRoja) January 25, 2024
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…