Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United gárdája hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvették a Manchester City középpályását, Kalvin Phillipset.
(Photo by West Ham United FC/Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint a West Ham United együttese fogja kölcsönvenni Kalvin Phillipset a Manchester Citytől. A londoni gárda ugyanis a mai nap folyamán hivatalos közleményben bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönben náluk fog játszani a középpályás. Phillips 2022 nyarán 49 millió euró ellenében került a Leeds Unitedtől Manchester kék felébe, ám állandó helyet nem tudott kiharcolni magának az elmúlt másfél évben Pep Guardiola elképzeléseiben. Ezt jól mutatja, hogy a most futó szezonban 10 meccsen mindössze 319 percet tölthetett a pályán.
Phillips kölcsönszerződése az idény végéig érvényes, de azzal kapcsolatban ellentmondásos értesülések láttak napvilágot, hogy van-e opciós vásárlási joga a West Hamnek a középpályásra. Fabrizio Romano értesülései szerint a “Kalapácsosok” 40 millió euró ellenében szerezhetik majd meg a 39-szeres angol válogatott futballista játékjogát, míg a The Athletic szerint nem szerepel vásárlási opció a csapatok közti megállapodásban.
West Ham United is delighted to confirm the signing of Kalvin Phillips on loan until the end of the 2023/24 season 🖊️
— West Ham United (@WestHam) January 26, 2024
Hosszas előkészületek követően döntöttek…
Megnyerte első hazai meccsét a Nafta a szlovén első osztályban…
Régi-új klubja 2+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Alacsony színvonalú mérkőzést játszottak a nyitányon a csapatok…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Egy éve nincs klubja a spanyol kapusnak
A hátvéd nem szerepelt a londoni klubban az előző szezonban
Vele pótolnák Guirassyt!
Erre nagyon kevesen tippeltek volna az átigazolási szezon nyitásakor…
Ha a játékos menni szeretne, akkor nincsen akadálya…
Vételi opcióval vették kölcsön…
Az FC Barcelona azonban nem engedheti meg magának a játékost…
Kihívót kapott az Atletico Madrid!
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a francia címvédőnek!
Kialakultak a nyolcaddöntők párosításai…
A “gyógyszergyáriak” elmúlt idénybeli sikereinek sem volt már a részese…
Az RB Leipzig vezetőségét megdöbbentette az, hogy a katalánok idén egy eurót sem adnának a játékosért…
A hullámvölgy miatt veszélybe került a pozíciója…
Xavinak nem sikerült bizonyítani, vajon sikerrel jár Hansli Flicknél?!
A Premier League helyett közvetlen vetélytársnál folytatja…