Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: újabb játékossal erősít a La Ligából a kiesőjelölt! – hivatalos

Korábban mi is hírt adtunk arról, hogy a Sheffield United kölcsönvette Ben Brereto Diaz játékjogát a Villarreal együttesétől. A Premier League-ben jelenleg sereghajtó “pengék” most újabb futballistát szerződtettek a spanyol élvonalból, egészen pontosan az Atlético Madrid együttesétől.

 

A Sheffield ugyanis bejelentette, hogy három éves szerződést kötött a 28 esztendős horvát hálóőrrel, Ivo Grbic-csel. A Transfermarkt által 3,5 millió euróra taksált Hajduk Split-nevelésű hálóőr átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra a felek.

Ivo Grbic 2020 nyara óta volt az Atlético Madrid játékosa, ahol lényegében második, vagy inkább harmadik számú kapusnak számított a rangsorban.

A kétszeres horvát válogatott hálóőr mindössze 14 tétmérkőzésen őrizte az Atlético kapuját, ugyanakkor a 2021/22-es idényt végigvédte kölcsönben a francia Lille együttesében – Most Angliában bizonyíthat, hogy készen áll az újabb előrelépésre.

A Sheffield United közleménye szerint Ivo Grbic akár már a hétvégi, Brighton elleni FA-kupa találkozón be is mutatkozhat új csapatában.